Az Oldboy rendezőjének nyakatekert történetében két lány szeret egymásba. Nagyon forrón. És végre úgy ábrázolják az erotikát, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

Park Chan-wook eddig is a szívünk csücske volt a bosszú-trilógia (A bosszú ura, Oldboy, A bosszú asszonya) miatt, és megint van okunk rajongani, hiszen a The Handmaiden a rendező legjobb formáját mutatja egy olyan komplex, túlfűtött filmben, amire nem voltunk felkészülve. Az eseményeket széttöredezett időrendben, több aspektusból megmutató A szobalány igazi mestermű, és már előre lehet félni, hogy Amerika ráteszi majd a mancsait, hogy valami még szexibb, még mocskosabb mozit készítsen belőle, teljesen feleslegesen.

A történet hogy-hogy nem, egy szobalányról szól, azaz nem teljesen, hiszen a zsebtolvaj Sook-Hee (Tae-ri Kim) csak annak adja ki magát, hogy beférkőzzön egy úrinő, Hideko (Min-hee Kim) kegyeibe, és elhitesse vele, titkos munkaadója, Fujiwara lesz számára a tökéletes férj, aki egyébként egy szélhámos, és Hideko pénzére pályázik. Aztán az események nem várt fordulatot vesznek, a lányok elkezdenek gerjedni egymásra, és ahelyett, hogy A szobalány egy vontatott 144 perces drámává válna a ’30-as évek Koreájának világában, egy szexi, csavaros, átverős történetté transzformálódik, ami annyi meglepetést okoz, ami elsőre nem is látszik, hogy benne van a pakliban.

A történet szépen lassan bontja ki, miről is van szó valójában, ráér, a játékidő nagyon bőséges teret ad a fontolva haladásra, de mégsem tűnik lassú filmnek A szobalány, hiszen többször képes komoly gyomrost bevinni, ezek a gyomrosokat pedig mesteri pillanatokban viszi be a film, váratlanul, így nagyjából a film felétől már komolyan érdekelni fog, hová fut ki ez az egész. Van ebben a közel két és fél órában minden, szépen kivitelezett leszbiszex, előre nem látható fordulatok, izgalom, gyönyörű képek, csodás színészi játékok, és nem túl meglepő módon igen, némi vér és kegyetlenség is.

De a legszebb, hogy úgy tudja ábrázolni két nő szépen lassan kibomló kapcsolatát, hogy az mentes minden felesleges giccstől és hatásvadászattól. Az biztos, hogy A szobalány Park Chan-wook legjobb filmjei között van, és hogy régen láttunk ennyire fülledt és csavaros mozit.

A player szerint

  • Szexi
  • Csavaros
  • Gyönyörű
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában