Az meg ugye relatíve mindjárt itt van.

Az amerikai AMC mozihálózat, ami Nagy-Britanniában az Odeont is magáénak mondhatja, a Tenetre időzíti majd a mozijai újranyitását. Nem az összesről lenne szó, csak a nagy részükről, de azt biztosra veszik, hogy a Tenet és a Mulan érkezése elég lenne ahhoz, hogy mindenkinek filmezni támadjon kedve, és visszacsábuljanak a mozikba. Adam Aron, az AMC vezérigazgatója elmondta a Deadline-nak, hogy még dolgoznak azon, milyen biztonsági intézkedésekkel nyissanak újra.

A magyar helyzet egyelőre úgy tűnik, hasonló lehet, a Cinema City PR- és marketingigazgatója, Buda Andrea ugyanis több helyen is azt nyilatkozta, hogy akkor nyithat majd ki újra a mozik itthon, ha lesz mit vetíteni, azaz ha lesz olyan új blockbuster, amire jó eséllyel be is ülnek az emberek. Ez így teljesen logikus, hiszen senki sem nézné meg ennyi hónap után újra a Bloodshotot, viszont a Tenetre vagy a Mulanra valószínűleg tódulna a nép. Így elég valószínű, hogy a helyzet tökéletesen ugyanaz lesz, mint odakint.

A mozik ugyanis újranyithattak már most is a világ nagyon sok országában, de nem mindenki élt a lehetőséggel, annyira nem, hogy a nagyobb mozihálózatok még mindig várnak a megfelelő pillanatra. A kisebb filmszínházak, művészmozik kinyitottak csökkentett kapacitással, mert ők nem a blockbusterektől függenek. A nagyobb hálózatok viszont nagyon is tőlük függenek, és Christopher Nolan júliusban érkező filmjén kívül nem nagyon tudnak miből válogatni jelenleg. Így igen nagy meglepetés lenne, ha nem a Tenetre nyitna ki itthon is a Cinema City, de persze bármi megtörténhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában