Amikor George R.R. Martin belefogott a A tűz és jég dala című munkájába, még biztosan nem tudta, hogy a regényfolyam alapján majdan világsikerű sorozat készül. A világ most éppen ennek a sorozatnak a nyolcadik, befejező évadát várja lélegzetvisszafojtva.

Az Entertainment Weekly most megosztott egy apró érdekességet a széria záró évadáról, amikor így idézte az írót:

David és Dan felkértek egy cameo szerepre az utolsó epizódok egyikében, ami nagyon csábító volt. Végül azonban meggondoltam magam, mert nem hiszem, hogy kizárólag ezért a cameóért megérte volna elutaznom Belfastba.

David és Dan nem más, mint David Benioff és Dan Weiss, vagyis a sorozat showrunnerei, akiknek nem szokásuk a levegőbe beszélni. Martin kifogását mégis el kellett fogadniuk, az úriember ugyanis jelenleg éppen a A tűz és jég dala következő kötetén dolgozik Új-Mexikóban, így egy ilyen utazás biztosan kizökkentette volna, ami akár hetekkel is hátráltathatta volna a munkáját.

George R.R. Martin egyébként egyszer már eljátszott egy cameo szerepet a sorozatban. Daenerys és Khal Drogo esküvőjén jelent meg a háttérben egy barbár szerepében, de még azelőtt, hogy Emilia Clarke-ot szerződtették volna, így végül az egész jelenet ment a kukába.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Ted Lasso színésznője a kamerák előtt küldött el egy fotóst a fenébe

Egyetlen jedinek sem kell félnie a Lego TIE Interceptortól

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés