Mivel tavaly imádtátok, idén is bemutatjuk a fesztiválokat hátulnézetből, és igyekszünk magyarázatot adni a képeken történő eseményekre.

A baráti társaság a bejáratnál szembesült azzal, hogy eltévesztette azt a magyar fesztivált, ahol idén fellép a Prodigy, így bánatukban hazakullognak.

(Fotó: Szemerey Bence)

Laci már harmadszor kezd bele A börtön ablakában című kötelező füvönülvegitározgatási opuszba, Feri ezért nem túl finoman jelzi, hogy ha nem fejezi abba, akkor hamarost lecuppantja gyűrűsujját becsempészett bicskája segítségével, aztán játszhat, amit akar négy ujjal.

(Fotó: Csudai Sándor)


Az értetlenül bámuló biztonsági őr hirtelen nem tudja, milyen fondorlat útján került a 2001-es Sziget Nagyszínpada elé.

(Fotó: Szemerey Bence)


"Szintetikus szerek? Nem érnek azok szart se!" – törte meg a csendet Laci három nap után a fűben ülve.

(Fotó: Csudai Sándor)


Norbi lelkes tanítványai, a Random Kétszáz Felülést Bárhol Lenyomok Csoport (RKFBLCS) is tiszteletét tette a helyszínen.

(Fotó: Szemerey Bence)


Az öregedni még mindig nem képes Harisnyás Pippi messziről úgy látta, Pink lép fel a tisztáson, pedig csak az éves Rendszergazdák a Silk népszerűsítéséért című varietéműsor indult útjára. Csalódott.


Korda György idén is parádés műsorral készült.

(Fotó: Csudai Sándor)

"A bungee jumping annyira 2012!" – mondta Kati és Sári, majd beültek a szülésszimulátorba nyolcezerért. Fejenként.

(Fotó: Kálló Péter)


Steve Aoki orbitális szettje alatt elszabadultak az indulatok.

(Fotó: Szemerey Bence)

Kata sátorajtónál előadott párzási twerkje túlságosan félreérthetőnek bizonyult a férfinem számára.

(Fotó: Csudai Sándor)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés