Peter Jackson 3D-technológiai mérföldkövet mutat be, húsz év után tér vissza a Baraka alkotója, jön a Pi élete. És még sok más.

A hobbit – Váratlan utazás

Bemutató: december 13.

Végre megérkezik az év egyik legjobban várt filmje, Peter Jackson újra három részben mesél hobbitokról, ezúttal 3D-ben, de úgy, ahogy azt még senki sem tette. Budapesten több moziban (példának okáért: MiMozink Óbuda) vetítik majd a művet 48 képkocka/másodperces HFR 3D-ben. Jobb lesz előre jegyet foglaltatni, mert súlyos telt házak várhatóak.

Pi élete

Bemutató: december 20.

Ang Lee új filmjét egy egész világ várja feszülten, hiszen egy remek regényből, remek megvalósítással készült moziról beszélünk, amiben – ha hinni lehet a pletykáknak – a 3D igazán ütősre sikerült. A sztori röviden: Pi Patel hajótörést szenved, és egy csónakban kell töltenie 227 napot egy bengáli tigrissel. A sztori röviden véget is érhetne, ha a jószág azonnal felfalná a fiatal srácot. De nem. Kíváncsian várjuk!

Marilyn Manson / Rob Zombie

December 8. – Bécs, Stadthalle

A rock két legsokkolóbb figurája együtt licitál egymásra Bécsben a Stadthalléban. Zombie ugyan már két éve nem adott ki új albumot, de sebaj, majd jólfésült greatest hits műsort tol a publikumnak. Manson azonban a jól sikerült Born Villain albumot turnéztatja meg. A koncertre már csak ülőhelyek kaphatóak!

Green Day – ¡Tré!

Megjelenés: december 7.

A lemeztrilógia utolsó darabja remek lesz, ha az eddigieket vesszük alapul. A Green Day ugyanis a kissé megosztó ¡Uno! után a ¡Dos!-szal belecsapott a lecsóba, a rajongók is boldogabbak lettek, és csak remélni lehet, hogy a ¡Tré! sem okoz csalódást senkinek. Meglátjuk…

Sinister

Bemutató: december 6.

Idén a Mikulás zsákjában tényleg minden jó lesz, a sok csoki mellett jön egy igazán rémisztő horror is Ethan Hawke-kal a főszerepben. A Sinister jó film lett, annyira, hogy ha netalántán egyedül néznénk egy moziteremben, nyugodtan, gondolkodás nélkül menjünk haza.

Big Boi – Vicious Lies and Dangerous Rumors

Megjelenés: december 11.

Az OutKast ugyan még mindig nem tervezi, hogy újra aktivizálná magát, úgyhogy addig be kell érnünk a két tag szólólemezeivel. Most éppen Big Boi a soros egy amolyan mindenkivel fícsöringelek (Kid Cudi, B.o.B, Kelly Rowland, Ludacris, stb.) lemezzel, ami lehet akár nagyon jó is. Legalábbis az első klip, a ’80-as évekbeli Prince, vagy az Első Emelet hangzását remekül hozó Mama Told Me ezt mondatja velünk.

A hét pszichopata és a Si-cu

Bemutató: december 6.

Hogy a Seven Psychopats című filmet hogy sikerült ilyen rútul fordítani, azt inkább most ne kezdjük el taglalni. A lényeg, hogy az Erőszakik (na tessék, még egy rút címfordítás) rendezője, Martin McDonagh újra remek filmet tett le az asztalra, sok pszichopatával, jó sztorival és sírva röhögős jelenetekkel. Olyan film ez, amin akkor is röhögsz, ha valaki éppen átvágja a saját torkát.

Bruno Mars – Unorthodox Jukebox

Megjelenés: december 11.

Bruno Mars az a srác, akitől még az sem kap sikítófrászt, aki egyébként gyűlöl mindent, ami éppen a rádióban megy. Ugyan majdnem minden dala a könyökünkön jött ki, mégis valamiért szimpatikusabb volt ez az énekes-zenészgyerek a nagy átlagnál. Hogy továbbra is az marad-e, kiderül második lemezéről. A rádiók mindenesetre már rongyosra tolják az erős Police-hatásokat mutató Locked Out Of Heaven-t.

Samsara

Bemutató: december 20.

Aki rongyosra nézte anno a Barakát, és nem tudott magával kezdeni a film bemutatása óta eltelt húsz évben, most pezsgőt bonthat, mert Ron Fricke elkészítette új dokumentumfilmjét, gyönyörű képekkel és nem kevésbé gyönyörű zenékkel. Szerencsére a magyar mozik is bevállalták, úgyhogy nincs mentség az otthon maradásra.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Az év végi szánkókörképhez
Milyen tévét vegyél karácsonyra?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés