Marty McFly tényleg nyuszi volt, Forrest Gump messze futott a szereptől, Piton professzort nem varázsolta el a varázslóiskola - további öt olyan eset következik, akik nem vállaltak el egy felkérést. Hibáztak. Nagyot.

Tegnap már bemutattunk néhány olyan esetet, amikor egy színész valamilyen nem túl szimpatikus melónak lazán hátat fordítva elégedetten summázza, hogy bizony jól döntött. És akkor még nem tudja, mennyit veszített. Jöjjön most további öt olyan sztori, ami miatt az áldozatok azóta is a fejüket verik a falba.

Mel Gibson – Batman

Bizony-bizony, Mel kemény helyzetbe került 1989-ben, amikor is már bólintott a Halálos fegyver második részére, majd beajánlották neki Bruce Wayne szerepét Tim Burton egyik nagy alkotásában. Ne felejtsük el, hogy akkoriban Gibson úr nem kicsit volt a csúcson, és annyira nem is elképzelhetetlen, hogy bőrruhában ugrál és hörög. Viszont rosszul nem jártunk, Mel Gibson és Michael Keaton is jól teljesítette feladatát abban az évben, annak ellenére, hogy utóbbi szereplése ellen a képregény rajongóinak hada tüntetett. Fontos ugyanitt megjegyezni, hogy Bruce Wayne és Vicki Vale karakterének megformálására szóba jött gyakorlatilag az összes akkoriban aktív színész és színésznő, ráadásul Vale kisasszonyt eredetileg Sean Young (Finkle és Einhonrn egyben, valamint Rachael a Szárnyas fejvadászból) játszotta, csak aztán egy baleset miatt ott kellett hagynia a forgatást.

Ralph Macchio – Vissza a jövőbe

Nem tartjuk valószínűnek, hogy mindenki csipőből tudná, ki is Ralph Macchio, ha nem lenne itt róla egy kép. Ralph rengeteg sok takarítás, tisztogatás, barkácsolás és verés után sikeresen alkalmazta a daru-állásból indított rugását a Karate kölyök c. filmben, és ezzel kiskölkök és tinilányok felejthetetlen kedvencévé vált. Történt mindez 1984-ben, amikor is megkérdezték hősünket, hogy lenne-e kedve eljátszani Marty McFly-t, és erre a kérdésre sikerült nemmel válaszolnia. Az IMDB idézete szerint: turned down the role thinking the movie was about "A kid, a car, and plutonium pills". Amellett, hogy egy jót kuncogunk Ralph döntésén (későbbi karrierjét figyelembe véve tán még jobban), érdemes tudni, hogy Michael J. Fox volt az első számú jelölt, azonban nem tudott elszabadulni a Családi kötelékek c. sorozat munkálataitól. Ez annyira konkrét probléma volt, hogy el is kezdték forgatni a filmet Eric Stoltz főszereplésével, aztán megegyeztek a felek, hogy ez sehogy sem lesz jó, így mégis elhozták Foxot, akinek viszont enyhén szólva két végén kellett égetnie a gyertyát, hogy megvalósuljon a film.

Chevy Chase – Forrest Gump

A Chevy Chase – Tom Hanks – filmszerep háromszögben felettébb érdekes dolgok történtek már, és nem mondhatnánk, hogy Chevy jött ki győztesen a dolgokból. Az már más kérdés, hogy a nézőközönség jobban járt-e (feltételezhetően igen). A legérdekesebb pontja viszont az egész történetnek talán a Forrest Gump, amit az örökké vakáción levő úriember visszautasított még egy korai fázisban. Véleménye szerint a forgatókönyv nem volt elég erős, és azóta is állítja, hogy Hanks nyomására csinosítottak is rajta, aki ezzel a Philadelphia főszerepe után újra megkapta a legjobb férfi színésznek járó Oscar-díjat. Hanks így maga mögött hagyt a vígjátékokat és megnyitotta tartósan az utat komolyabb szerepek előtt, vagyis összehozta azt, amire Chevynek is nagy szüksége lett volna akkoriban. Chevy öt évvel később megint visszautasított egy ajánlatot, mégpedig az Amerikai szépség főszerepét, ami aztán Kevin Spacey-nek hozta meg az arany szobrocskát. Fail. Érdekesség, hogy Bill Murray és John Travolta is visszautasította Forrest Gump szerepét, utóbbi be is ismerte, hogy hiba volt, előbbi meg állítólag összeverekedett egyszer Chevy Chase-szel a Satruday Night Live színfalai mögött 30 évvel ezelőtt, de ez már tényleg egy teljesen másik történet.

Molly Ringwald – Micsoda nő!

Őszinték leszünk: Molly Ringwald azért került bele válogatásunkba, mert imádjuk. És nem csak mi, a Breakfast Club (1985) idején egy világ volt szerelmes a vörös hajú tündérbe, aki 80-as évek ikonikus Brat packjének volt a tagja. Molly azonban 1990-ben visszautasította Vivian Ward szerepét a Micsoda nő! című filmben, ugyanis nem igazán tetszett neki az, hogy egy prostituáltat kell játszania. Így ő nem tanulhatott a kamerák szeme láttára fancy helyen étkezni, nem bolondulhatott meg a győnyörűségtől, amikor először életben látja a La Traviatat (ugye), nem mászott fel érte az erkélyre egy tériszonyos millioms (aki maga zongorázott neki), és nem utolsó sorban nem rajzolta fel magát a filmes térképre tartósan, mint ahogyan azt Julia Roberts megtette. Molly ezek után sajnos még a Ghost női főszerepét is elbukta, pedig ugye ott még a karaktert is Mollynak hívták. Manapság TV-sorozatokban szerepel. Nem baj, mi azért továbbra is szurkolunk, és a Breakfast Clubot bármikor szívesen újranézzük.

Tim Roth – Harry Potter sorozat

Ha már szóba került valaki, akiért abszolút megveszünk, akkor itt az ideje, hogy megemlítsük Tim Roth-t. Mr. Orange, Guildenstern, 1900 és nem utolsó sorban Ted és még sok más zseniális karakter csodálatos megformálója 2001-ben egy rendkívül erős ajánlatot kapott: alakítsa ő a Harry Potter sorozat egyik legizgalmasabb karakterét, Severus Snape-et (Piton professzor). Egy pillanatig sem állítanánk, hogy Alan Rickman rosszul végezte dolgát, nincsen szívünkben fájdalom, de amennyire nem passzolna elméleti szinten sem Tim Roth ehhez a szerephez, annál inkább néztük volna meg, hogy mit is alakít. Természetesen lehetne arról elmélkedni, hogy mennyire is lettek egyáltalán használhatóak a HP-filmek, és tudták-e azt az élményt adni, mint a könyvek, de mindenképpen érdekes, hogy Tim azért nem fogadta el az ajánlatot, mert sokkal jobban érdekelte Thade (majom jelmezben előadott) szerepe a Majmok bolygójának Tim Burton által újragondolt verziójában.

Lemaradtál az első részről? Akkor olvasd el itt és most!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában