35 éves jubileumának (jesszusom, hogy szalad az idő) alkalmából újra magyar mozikban az Alien, most rendezői változatban. És sohasem volt még ilyen jó nekünk.

Harmincöt évet azért nem lehet csak úgy eldobni, mondaná egy éppen válófélben lévő házaspár, mondjuk az éppen 36 év után váló Neil Young lazán meg is tehetné, és igaza lenne, mert nem is lehet, ha azok az évek olyan gyönyörűek voltak, mint amilyeneket az Alien-nel töltöttünk. Bármennyi idősek is vagyunk, sci-fivel való első ismerkedésünk nagy valószínűséggel A nyolcadik utas: a Halál-lal történt, ha rosszabb esetben félrenyúltunk a téka polcán, akkor A bolygó neve: Anál-hoz jutottunk, és okoztunk magunkban maradandó sérüléseket.

Ridley Scott filmje anno nem jött össze könnyen, de bevállalta a Fox, 11 millió dollárból leforgatta, és csinált belőle annyi bankjegyet, hogy azt csak egy olyan hajóval lehetett elszállítani A pontból B-be, mint a Nostromo maga. Az egész Dan O’Bannon forgatókönyvíróval kezdődött, aki anno Alejandro Jodorowsky soha meg nem valósult, de zseniálisnak tűnt Dűne-adaptcáióján dolgozott, majd a projekt előkészületei közben összeismerkedett egy bizonyos H.R. Gigerrel. Egyszerre nyűgözte és borzasztotta is el a zseni munkája, nem sokkal később azonban inkább a lenyűgözés felé mozdult el a mérleg nyelve. O’Bannon egy bizonyos Ronald Shusett nevezetű barátjával (később az Alien executive producere) sok kanyar után kezdett el dolgozni a forgatókönyvön, aki azzal az ötlettel járult hozzá egyébként a produkcióhoz, miszerint áldásos lenne, ha az űrhajóra valaki úgy vinné fel az alient, hogy az később egyenesen kirobban majd belőle.

Amikor házalni kezdtek a forgatókönyvvel, Walter Hill, Gordon Carroll és David Giler cége, a Brandywine látott benne fantáziát, Hill és Giler azonban folyamatosan változatattak a forgatókönyvön, annyit, hogy O’Bannonnak az is megfordult a fejében, talán ki akarják őt túrni az egész projektből, és a sajátjukként feltüntetni a szkriptet. A közös munka katasztrofálisan sikerült, nem csoda, mivel egyik új arcnak sem volt túl sok tapasztalata a sci-fik terén. O'Bannon finoman fogalmazva sem volt megelégedve a változtatásokkal, később azonban elismerte, hogy Hill és Giler azért nem voltak teljesen tehetségtelenek, ők alkották meg ugyanis Ash karakterét, aki az eredeti forgatókönyvben nem is jelent meg.

Az Alien a sok változtatás ellenére sem kellett a Brandywine-hoz közel álló 20th Century Foxnak, de akkor jött, látott és győzött 1977-ben a Star Wars, és mivel a Foxnak irdatlan gyorsan szüksége volt egy másik sci-fire, amit leforgathat, és konkrétan semmilyen más űrhajós film forgatókönyve sem volt az asztalukon, 4,2 millió dolláros büdzsével engedélyt kapott a csapat a forgatásra, ez az összeg Ridley Scott rendezői belépője után 8,4 millióra duzzadt, majd végül 11 millióval végezte. Később nem nagyon bánta meg a Fox, hiszen mindannyian ismerjük a film sikereit, kétszázmillió felett keresett vele a stúdió, csak kölcsönzési díjakból negyvenmillió dollár jött össze, ami barátok között sem számít aprópénznek.

És hogy mire ez a nagy siker? Ridley Scottnak sikerült igazán erős klausztrofób légkört teremtenie, miközben úgy kell váltás alsót cserélnünk a film közben, hogy a lény maga alig jelenik meg teljes valójában a közel kétórás játékidő alatt. A Nostromo nyomasztó, sötét falak között játszódó története olyan, mintha egy feszített víztükrű medencébe érkezne a gonosz blokktégla, egy pocaklakó, csak éppen nem a jó fajtából.

Ha nem lenne meg a sztori, akkor íme egy rövid gyorstalpaló: a Nostromo hajó ásványi ércekkel megrakodva térne haza a Földre, amikor egy furcsa jelet fog, melynek forrását a legénységnek kötelessége felkutatni. A helyszínen a csapat egyik tagja furcsa tojásokra bukkan, melyből kikelve egy bizonyos facehuggernek nevezett rosszcsont úgy az arcára tapad, mint egy rossz minőségű arcpakolás. Visszatérve a Nostromóra Dallas, a hajó kapitánya végzetes döntést hoz, beengedi a kutatócsoportot annak ellenére, hogy Ripley, azaz Sigourney Weaver tudja a tutit, szerinte ugyanis nem kellene kinyitni az ajtót, ami mint most már tudjuk, egy több mint korrekt filmszéria előtt nyitotta meg a kaput.

A nyolcadik utas: a Halál olyan mesteri paranoia-film, amelyet később sem nagyon sikerült lemásolnia senkinek, pedig igény és vállalkozó is akadt rá bőven. Arról nem is beszélve, hogy ennek a filmnek köszönhetjük Ellen Ripley karakterét, akit nem győzött már minden filmes magazin és szaktekintély a sci-fi történelem legjobb szereplői közé választani.

Szóval újra itt van nekünk az Alien a 2003-as rendezői változatban (ami picit rövidebb, mint az eredeti, kiegészítve néhány plusz jelenettel), felújított képpel és hanggal. 35 év telt el a premierje óta, és ez persze bizonyos pontjain meg is látszik. A számítógéptechnológia finoman szólva is megmosolyogtató, a Nostromo műanyag megvalósítása is inkább nevetésre, mint csodálkozásra késztet, de hát már CGI-hez vagyunk szokva, amivel ez a film bizony egyáltalán nem él. Kifejezetten gagyinak tűnik Ash fejének beüzemelése, az űrhajós részekről üvölt, hogy felnagyított makettről van szó, a film végi robbanás mai szemmel nézve már olyan szinten gagyi, hogy egy ZS-kategóriás Asylum-remekmű is jobban mutat nála.

De ez az Alien. Még mindig az egyik legjobb sci-fi, amit valaha láttál. Olyan fantasztikusan mutat vásznon, hogy nem kérdés, megnézed, mert meg kell nézned időről időre újra, ekkorában pedig még sosem láttad, vagy legalábbis nem rendezőiben. Tökéletesen mutat, és bár meglátszik rajta az idő, ez nem fog érdekelni, már akkor megvesz kilóra, amikor óriási vásznon kezdenek el lassacskán feltűnni a film címének betűrészletei egyenként az űrben. Csak reménykedni tudnunk abban, hogy legalább az Aliens, avagy A bolygó neve: Halál is követi majd a sorban, amint ő is betölti a harmincat. Segítünk, ez az örvendetes ünnep két év múlva lesz esedékes.

10
  • Gyönyörűen felújított kép és hang, ami a mozijegyedért jár
  • Hangulatteremtésből csillagos ötös
  • Még mindig az egyik legjobb sci-fi valaha

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon