A Trónok harca előző epizódjában benne felejtettek egy kávés poharat, ami miatt kis híján megsemmisült az univerzum. Alig tették túl magukat a rajongók a skandalumon, a Twitteren már fel is bukkant egy újabb kép, mely alapján a készítők ismét hatalmas luftot rúgtak.

Pedig már azt a szerencsétlen kávéspoharas sztorit is úgy felfújták a népek, hogy egy idő után echte kínos volt a körülötte csapott felhajtás. Akkora volt a pánik, mintha ez lett volna a sorozat történetének első bakija, az HBO ráadásul egy nappal később már ki is radírozta a létezésből szerencsétlen eltévedt papírkupát, az internet népe mégsem nyugodott.

Így most különösen érzékeny közhangulatba érkezett meg ez a kép, melyet látva az érzékenyebb rajongók már el is kezdhetik marokszámra zabálni a Xanaxot:

Nicsak, mi van ott!

A képet megosztók azt mondják, hogy a fotó az ötödik epizód 57. percében készült, amikor Jaime és Cersei összekapaszkodik, és hoppácska, Jamie-nek hirtelen kinőtt a harmadik évadban csuklóból levágott keze.

Nos, a helyzet az, hogy mi képkockáról képkockára bevizsgáltuk ezt a jelenetet, és bizony szegény Jaime végig fémkézben szerencsétlenkedik.

A kép ugyanis egy forgatási fotó, amin már régen keresztülment a digitális utómunkás, mire adásba került.

Szóval jobb lesz, ha most mindenki lenyugszik a francba, mert a világvége ezúttal elmarad.

Bakikért meg kattints ide! Van belőlük bőven:

10 baki a Trónok harca eddigi összes évadában

A bent felejtett kávéspohár csak a jegeskávé-hegy csúcsa. A Trónok harca nyolc évadának epizódjaiban csak úgy hemzsegnek a bakik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés