Akinek voltak korábbi Playstationjei vagy Xboxai, az most nézhet ki a fejéből, hogy de mi ebben az újdonság, hát már PS3-ra és Xbox 360-ra is volt egy ilyen kollekció, és mondanám, hogy tévednek, mert ez most nagyon más, de nem, nem tévednek. A körítés más, és akadnak különbségek a felhozatalban is, de tedd a szívedre a kezed: játszol még a PS3-addal, vagy már vastagon belepte a por, és néha még egy ördögszekeret is látsz elsuhanni előtte? Valószínűleg mindannyian hanyagoljuk a Sony és a Microsoft korábbi konzolját. Ez van. Majd valamikor később elővesszük újra nosztalgiából. Pont, mint a Sega Mega Drive-játékokat.

A Segának gyorsan lépnie kellett, hiszen már bejelentették, hogy idén kiadják a Mega Drive Minit, amire előre fel lesz telepítve egy rakás játék, magyarul vagy most adják ki a Sega Mega Drive Classics gyűjteményt PS4-re, Xbox One-ra és PC-re, vagy soha. Inkább most adták ki, és jó, hogy így alakult, mert PS4-en, de még PC-n is nagyon jó a nap bármely szakában Sonic 2-zni, de azért akadnak kisebb problémák.

Legalábbis egy biztosan. A legutóbbi PS3-as pakk kicsit teljesebbnek tűnt. Hol van az Ecco? Hol van a Sonic & Knuckles? Azt ne mondják, hogy nem fért fel a lemezre, mert akkor soha többé Nutella! Hogy az 50 klasszikus játék közé pont ezek nem fértek fel, az őszintén szólva elég hülye dolog. És ez akkor is fájó pont, ha történetesen minden más, amit ebbe a csomagba zsúfoltak, tényleg sokkal jobb, mint bármikor. Az emuláció persze még mindig remek, és a játékok sem változtak semmit az évtizedek alatt, nem is erről van szó.

Csak valahogy a Sega Mega Drive játéklistája egyszerűen nem lehet teljes enélkül a két cím nélkül. Na de próbáljunk meg felülemelkedni a hiányosságon, és nézzük, mi az, amit kapunk a pénzünkért. A menürendszer egyszerűen csodás, egy nappalit látsz, ahol egy régi CRT-tévén mennek a játékok, amelyen egyébként konkrétan játszhatsz is, ha szeretnél, alatta ott a konzol, amibe virtuálisan belehelyezi a kártyát a játék. A címeket egy polcról érheted el, kicsit olyan érzése is van az embernek, hogy ott vannak fizikai formában, és ettől erősebben dobban meg a szív az átlagosnál.

Az 50 cím között tényleg minden van, a Golden Axe három része még mindig embertelenül erős, a Streets of Rage-trilógia sem veszített semmit a pixeleiből, a Sonic első két része, a Sonic Blast 3D is ugyanúgy lekötik az embert, mint anno és a Sonic Spinball  sem lett kevésbé idegesítő az elmúlt néhány évtizedben.

A legviccesebb igazából az, hogy a négyéves fiam is pont úgy csúszott rá ezekre a címekre, mint én tinikoromban. Tudja, hogy milyen egy játék manapság, hogy teljesen élethű lehet a grafika, mégis ezt a kis kék sünt nyüstöli, ha hagyom neki, mert valamiért imádja. És pont ez a legszebb ebben a csomagban. A legtöbb játék olyan élményt ad, ami örökérvényű, ami azonnal hat az emberre, elvarázsolja, és pixeltengertől függetlenül leülteti bármennyi időre.

A Sega Mega Drive Classics persze azért behoz néhány modernebb apróságot is a képbe, tudunk például online multizni, ami mondjuk egy Virtua Fighter 2-nél nem a legrosszabb dolog, amit el tudok képzelni, vagy teljesíthetünk különféle kihívásokat is, ha nagyon kompetitívre aludtuk magunkat. Emellett egészen kis apróságokat is be lehet állítani a játékban, például azt, hogy milyen napszakban legyünk a virtuális nappalinkban, vagy hogy milyen szűrőn át szeretnénk látni a játékot a képernyőnkön, de tényleg ezek csak apróbb finomságok vagy inkább figyelmességek.

A lényeg a játékokon van, azon az 50 címen a ToeJam & Earltől a Shinobi III-on át a Kid Chameleonig, amelyek egy része ugyan reklámokkal már mobilra is letölthető ingyen, de ilyen minőségben nem játszhatod őket, csak most PS4-en és Xbox One-on. Visszatekerheted, mentheted, és élvezheted bármikor otthon a tévéden. Ha volt Mega Drive-od, akkor úgyis beszerzed. 9000 Ft, de benne van a gyerekkorod egy igen boldog része.