Ha még nem vetted meg a PlayStation 5-öt, akkor jó esély van rá, hogy idén már nem is fogod, és ennek a jelek szerint nem csak az az oka, hogy a Sony nem tudott annyi gépet felpakolni a boltok polcaira, amennyire igény lenne.

Persze, ez sem egy utolsó tényező. Sajnos szűkös készlettel indult a PlayStation 5 az egész világon, így még akkor is nehéz lett volna bezsákolni az újdonságot, ha nem léptek volna akcióba ilyen brutális lendülettel a nyerészkedők.

Ők pedig most rendesen odatették magukat.

De annyira, hogy a Business Insider cikke szerint csak az Egyesült Királyságban 3500 PlayStation 5 került nyerészkedők kezére.

Ráadásul ez az irtózatos mennyiség egyetlen csoportnál van, melynek tagjai a megjelenés előtt összehangoltan gyűjtötték össze a pénzt a konzolokra, majd botok segítségével annyit rendeltek elő, amennyit csak tudtak. Ezek a gépek végül az eBay-en kötnek ki, minimum dupla áron, és minden bizonnyal sok közülük gazdára is fog találni, pedig a hiénáknak tök egyszerűen el lehetne venni a kedvüket attól, hogy legközelebb is megjátszák ezt az alattomos mutatványt:

egyszerűen nem kellene tőlük vásárolni.

A jelenség sajnos Magyarországon is ismert, sőt, nálunk ha lehet, még az angol módszernél is több pénzt akarnak levenni a türelmetlenebb PlayStation-rajongóktól.

Ismét csak annyit tudunk mondani, hogy...

Légy okos, és ne fizess kétszer annyit egy PlayStation 5-ért!

Magyarországon is beindult a nyerészkedés a Sony hiánycikk konzolján.

Ne légy balek, és akkor a következő konzolgenerációnál talán a hiénák sem akarják majd ilyen gusztustalanul megfejni a játékosokat.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában