2009 decemberében jelent meg iOS-re az Angry Birds. A többi már történelem. Azóta autóverseny, logikai játék, Star Wars-verzió, csajos változat és megannyi megszámlálhatatlan spinoff készült, talán túl sok is, úgyhogy teljes joggal kezdett unalomba fulladni a történet, aztán a Rovio gondolt egyet, hát hoppá, még sosem csináltuk meg az Angry Birds 2-t! És megcsinálták.

Persze ehhez az kellett, hogy valami olyat találjon ki a fejlesztő csapat, ami az első rész elemeit emeli új szintre, és nem nagyon hasonlít egyik eddig megjelent részre sem. Egészen jó ötlettel állt elő a Rovio, persze ehhez az ötlethez, vagy ezekhez az ötletekhez közel hat év kellett. Az Angry Birds 2 tényleg az első rész folytatása, de sok-sok újítással megspékelve.

Ezúttal is a gonosz, tojáslopó, ránézésre is gané malacokat kell a földdel egyenlővé tennünk, akik fából, jégből és kőből tákolt épületekben dekkolnak, ehhez parittyából kell kilőnünk különféle, Hulk-szellemiségű madarakat. Eddig tiszta sor. Na de itt jön a csavar. Ezek a madarak ugyanis már nem sorban állnak egymás után. Különféle kártyákon szerepelnek, ezeket a kártyákat pedig szabad sorrendben használhatjuk fel. Ha előre akarunk hozni egy nekünk jobban tetsző madarat a sorban, csak a kártyára koppintunk, és máris változik a sorrend. Ingyen és bérmentve.

A madarak száma természetesen ugyanúgy véges, ahogy korábban, de van lehetőség a számuk megnövelésére, ehhez brutális módon kell pusztítanunk , és felpumpálni a jobb sarokban figyelő Destructometert, ami ha eléri a maximális szintet, akkor kapunk egy kártyát, azaz egy madarat, de ez az egész új rendszer azt jelenti, hogy még az eddigieknél is jobban kell beosztanunk a madarakat.

Már csak azért is, mert mostantól egy szint nem egyetlen pályát jelent. Főként egy boss esetében lehet problémás a helyzet, hiszen a boss-harcok az Angry Birds 2-ben már az elején is problémát jelenthetnek, egyáltalán nem könnyűek, és még csak hibáznunk sem szabad túl sokszor. Alaphelyzetben három életünk van, ha elfogynak a madarak, de malac még röfög a szinten, akkor a játék levon tőlünk egy szívecskét, ha ezek elfogynak, akkor várnunk kell egy órát egy új életre. Ha nem akarunk ennyit várni, akkor akár fizethetünk is, a mikrotranzakciótól csak nem akar megválni a Rovio, de ha a tárcánk csak nem akar kinyílni, akkor megnézhetünk egy reklámot, és hopp, máris kapunk egy új életet.

Grafikailag nincs ok a panaszra, az Angry Birds-rajzfilmre hajaz az egész vizuál, tökéletesen olyan, mintha egy rajzfilmet néznél, és ebből a pontból érdemes megnézni, mennyire puritán volt még az első rész 2009-ben. Jó, nyilván hat év telt el azóta, úgyhogy el is vártunk egy ilyen szintű grafikai újítást 2015-ben, de egy olyat, ami még régebbi eszközökön is simán elfut, még ha nem is teljesen zökkenőmentesen. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, akadnak kijátszható spell-kártyák, amelyek például instant aranykacsa-esőt zúdítanak a pályákra, vagy éppen lefagyasztják az épületeket a disznók körül. Ez a kártyarendszer így elég izgi, hiszen ezeket mind-mind szabadon kombinálhatjuk a játék során, így a kombinációk száma erősen megnő az eddigiekben tapasztaltakhoz képest.

Szóval igen, ez tényleg egy jó folytatás, szép, jó, nem könnyű (azt mondjuk meg kell hagyni, hogy ha teljesítesz egy pályát, akkor már igen nagy valószínűséggel megkapod a három csillagot automatikusan), és valóban szükség volt rá, mert már kezdett nagyon laposodni ez a madaras buli. Ráadásul ingyenes, úgyhogy tessék tölteni úgy, mintha az életünk múlna rajta. Nem múlik, de bele lehet rakni jónéhány órát, és jó lesz nekünk.