Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A mozis franchise-építés nagyon cudar dolog. Guy Ritchie-nek is beletörik a bicskája. Az Arthur király pedig nem rossz, csak rossz helyre küldték.

Milyen szép is lenne, ha végre belátná a filmipar, hogy így 2017-ben a filmes franchise-ok építésével le kell állni! Egyszerűen nem működik a dolog. A nyíltan sorozattá duzzasztani kívánt filmek rendre elbuknak, és nem is véletlenül, egyszerűen nem erre vagyunk berendezkedve nézőként, nem akarunk éveket várni egy második részre, főként akkor, ha a kedves filmes elfelejtett egy olyan elsőt rendezni, hogy utána remegve várjuk ki azt a néhány évet a következő bemutatóig.

Az okosabbak már kitalálták, hogyan működik ez. Van rá válasz. Nagyon régi ügyről van szó. Te is ismered. Úgy hívják, tévésorozat. Egyben le lehet forgatni egy egész évadnyit, könnyebben be lehet fogadni őket, ráadásul még a tévés büdzsére is rá lehet fogni, hogy nem túl izmos, és azért néznek ki a sárkányok, ahogy. Nem lehet mindenki Trónok harca, a fenébe már!

Az Arthur királyt sok részesre tervezték, de valószínűleg nem lesz itt folytatás, pedig lehetne, ha az egészet oda küldték volna, ahová tényleg való: a tévékbe. Ebből egy bitang jó tévésorozatot lehetett volna csinálni, és igazából azért nem érteni, miért nem lépték meg ezt, mert maga a film is úgy néz ki, mint egy tévésorozat pilotja. Itt-ott a CGI kifejezetten bénácska, mintha valami számítógépes játék átvezetőit néznéd, a történet néha indokolatlanul felduzzasztott, hogy kitöltse valami látvánnyal a több mint kétórás játékidőt. Mintha egy sorozatepizódot akartak volna felduzzasztani kétórányira, amikor rárabolt egy filmforgalmazó.

De az Arthur király így sem rossz. Tény, hogy tele van kissé megmosolyogtató részekkel, de mégsem lehet rá haragudni, sőt, egész élvezhető, ha nem vársz tőle túl sokat. Guy Ritchie egyértelműen nem egy túl jó fantasy-rendező, és akkor működik, amikor azt teszi, amihez nagyon ért: a Guy Ritchie-filmekhez. A film első negyede ilyen, és akkor olyan olajozottan működik a fantasy-Blöff, hogy azt öröm nézni. De aztán Ritchie már inkább csak meg akar felelni a műfaji elvárásoknak, és ez a nagy igyekezet nem áll már olyan jól a filmnek.

Onnantól nincsenek vicces becenevű gengszterek, jó dumák, rég Ritchie-ízeket tartalmazó csörték, csak Jude Law remek játéka, és egy hosszúra nyújtott eredettörténet van, amiben Charlie Hunnam remekül teljesít címszereplőként, és Aidan Gillent is jó látni megint várak között harcolni, a többiek viszont nem nagyon kaptak érdekes karaktereket. Olyan, mintha Guy Ritchie nem mert volna egy egyértelmű A ravasz, az agy…, vagy Blöff-szintű poénokkal megtámogatott történelmi fantasyt mozikba küldeni, inkább csak néha-néha engedi szabadjára az elméjét, néha eszébe jut, hogy hoppá, hát tudok én nagyon jó gengsztereket alkotni, és ide is kellenek, de aztán gyorsan elfelejti őket.

Az Arthur király – A kard legendája viszont nem szerethetetlen, kicsit szuperhősfilm, kicsit Guy Ritchie-gengszterfilm, kicsit Trónok harca, csak ezek az arányok vannak elég rosszul belőve. Valószínűleg nem folytatják, de Ritchie szerencsére nem követte el azt a hibát, mint a tervezett, majd iszonyúan nagyot bukó mozis franchise-ok első részei, nincs orbitális cliffhanger, egy viszonylag tisztességesen nyitott befejezés van, amit igény esetén lehet folytatni. Én nézném, ha esetleg ennek alapján elindulna egy sorozat. Szerintem sokan néznénk.

6
  • Jude Law remek
  • A CGI itt-ott kifejezetten megmosolyogtató
  • Szerethető, de kissé kevés, és tévésorozatként talán jobban működne

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.