Kazahsztán már annyira megbékélt Sacha Baron Cohen fiktív kazah karakterével, a nőgyűlölő, rasszista és antiszemita Borattal, hogy a Borat 2 után a kazah turisztikai hivatal már a címszereplő egyik szállóigévé vált beszólásával, a Very nice!-szal reklámozza az országot.

Szóval mondhatjuk, hogy az igazi Kazahsztán békét kötött Cohennel, nem úgy az amerikában élő kazahok, a Kazah Amerikai Egyesület ugyanis megfogalmazott egy kiáltványt, melyben arra kérik a filmes díjátadók szervezőit, hogy diszkvalifikálják a filmet a hivatalos programjukból.

A kérést levélben juttatták el az Oscar-gála, az Aranyglóbusz, és a BAFTA szervezőinek, és azt hamarosan más címzettek is meg fogják kapni a virginiai székhelyű szervezet nyilatkozata szerint.

Azt mondják, hogy a kazahokat sajnos senki nem képviseli Hollywoodban, így a Borat-filmek súlyos károkat okoznak a népük megítélésének. Cohen ugyan már korábban elmondta, hogy Borat egy fiktív karakter, aki egy fiktív Kazahsztánból származik, míg az igazi Kazahsztán egy szép és modern ország, ez láthatóan nem nyugtatta meg az amerikai kazahokat, akik továbbra is azzal vádolják a színészt és filmjeit, hogy ellopják etnikai identitásukat.

Azt is sérelmezik, hogy Cohen simán kitalálhatott volna egy fiktív országot, ahogy ezt tette A diktátor című mozijában, melynek címszereplője a nemlétező észak-afrikai Wadiyából származik, és ezzel speciel nem is lehet vitatkozni.

Egyébként ha belegondolunk, hogyan érintene minket, ha Cohen hőse magyarként jelent volna meg a filmben, lehet, hogy mi sem röhögtünk volna olyan jóízűen.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés