Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az átok háza a 20 esztendős japán eredeti 2004-es remake-jének a rebootja (vagy mi a fenéje), az egyik producere Sam Raimi, s kábé annyi értelme van, mint hajmosásra ösztönözni egy hörgő kísértetet. Kritika.

Azt gondolná az ember, hogy ma már senki sem akar régebbi japán kulthorrorokkal vacakolni: egyfelől egy ideje nincsenek már annyira divatban, másrészt a legtöbb esetben úgyis kiderült annak idején is, hogy japán dolgokat leginkább a japánok tudnak csinálni. Az Átok esetében ráadásul már többször is megtörtént az amerikanizálás (legalább annyiszor, mint ahányszor maguk a japánok bővítették a franchise-t), hisz a fentebb emlegetett első remake-et folytatások is követték – s hát, ha belegondolunk, egy elátkozott otthont, ahol gyilkosok szellemei kínozzák a betévedőt, még a zsáner kívánalmai felől vizsgálva sem feltétlenül nevezhetnénk aranybányának.

De mivel ugye a hollywoodiak szerint nincs halott márka, csak szégyenlős stúdió, meg aztán a Démonok között-univerzumnak köszönhetően úgyis csípi a nép a túlvilági terroristákat (ám az a sorozat sajnos a Warnernél van, s nem a Sony-nál), az alig 30 éves Nicolas Pesce (Anyám szeme) kapott egy esélyt, hogy rögtön a film elején az Egyesült Államokba utaztathassa a japán átkot, s beköltöztesse egy kertvárosi házacskába. És nem is bízta a véletlenre a dolgot: számos idősíkban igyekszik nyomasztani a nézőt rothadó emberi testekkel, levágott ujjú nénivel, s persze hosszú hajú démonnal, aki/ami elvileg nem láthatna semmit, mert a lobonca a szemébe lóg – viszont az ilyesmi nem igazán szokta zavarni a kísérteteket, ugyebár.

Az átok háza nézőjét sem ez zavarhatja, az viszont sokkal inkább, hogy hiába játszik a filmben Demián Bichir, John Cho, Jacki Weaver, s még jó pár, egyébként remekül használható karakterszínész, a teljesen humor nélküli „sztori” meg hiába szeretné tiszta erőből belenyomni a befogadó fejét a zavaros löttyel teli horrokádba – mindez csak arra alkalmas, hogy a rendező explicit arthorrorosdit játszhasson kedvére. Csak ne csinálná ilyen unalmasan.

Az meg már talán nem is érdemelne külön említést, hogy a trükkösnek szánt, de egyébként eléggé átlátszó dramaturgiai szerkezet csak arra jó, hogy megpróbálja elfedni a cselekményben tátongó lyukakat – pontosabban azt, hogy tényleg nincs itt semmiféle mesélnivaló. Már ha, azt nem tekintjük annak, hogy van egy ház, ahol mindenki meghal, aki oda beköltözik, vagy besétál, de előtte még kellőképpen meghülyül ahhoz, hogy akkor se ismerje fel, hogy végzetes bajban van, amikor már szinte kikandikál mellkasából a nagykés...

(Nem. Inkább ne tekintsük annak.)

2
  • Szívesen félnél, de inkább te is átkokat szórsz.
  • Valószínűleg a Sony-nál is tudták, hogy nem kéne bemutatni, de már le volt foglalva a premierdátum.
  • Nagyon vicces, hogy Nicolas Pesce még a stáblistát is úgy indítja el a végén, mint aki holtbiztos benne, hogy remekművet alkotott.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.