Hobbi-párhuzamvonó könyvkritikusok gyakran igyekeznek párhuzamot vonni az Alkonyat és Az éhezők viadala között, valamilyen szinten érthetetlen módon. Maximum annyi közük van egymáshoz, hogy részben ugyanazt a korcsoportot szólítják meg. De még ez sem teljesen igaz, a The Hunger Games ugyanis sokkal brutálisabb, okosabb, erősen kritizálja a társadalmunkat, míg a Twilight mindössze egy természetfeletti szerelmi háromszögről szól, amiben a leginkább természetfeletti mégiscsak a színészi játékok minősége és a sikeresség mértéke közötti fordított arányosság. Ennyi erővel Csala Zsuzsa, vagy Gesztesi Károly is eljátszhatta volna Bellát.

De valahol mégiscsak igazuk van a hasonlítás-mániásoknak, mindkét könyvszéria eladása rekordot döntött a világ összes pontján. A számokat most ne firtassuk, megtettük már korábban az írónő sikereiről szóló anyagunkban, legyen annyi elég, hogy Suzanne Collins belenyúlt a tutiba. Nyilvánvalóbb volt a film elkészülése, mint Postás Józsi megjelenése valamelyik random falunapon. És most jön az igazi meglepetés: elkészült végre egy agyonhype-olt könyv adaptációja, ami ha jó pillanatunkban közelítünk hozzá, nem okoz csalódást. Bár azt hozzá kell tennünk, hogy Az éhezők viadalának megtekintése előtt jobb, ha elolvassuk a könyvet is, nélküle a film bizonyos pontjain kicsit értetlenül fogunk bámulni, és ha ilyen állapotunkban félrenyeljük a nachost, az ugyebár senkinek sem jó.

Az alapsztori terén természetesen nincs változás: egy disztópikus világban, Észak-Amerika helyén fennmaradt Panemben a harcias Katniss az életéért kényszerül küzdeni 23 társával egyetemben, amikor egy beteges, gyilkolászós valóságshow szereplőjeként kell megvédenie 12 éves kishúgát a biztos haláltól. Ha csak ennyit mondunk el Az éhezők viadaláról, már akkor is látszik, hogy több a Twilight-sorozatnál, sokkal akció-orientáltabb, összeszedettebb, sötétebb és kritikusabb. A könyv és most már a film is erősen beszólogat a tévés realityknek, azok fogyasztóinak, szereplőinek és készítőinek is, megrémít, főleg, amikor a mindent tökéletesen megkomponáló, külsőségekre ható showrunnerek elkezdik profin irányítani a műsort és a nézőket is, legyen bármi is az ára a tökéletes műsornak.

Gary Ross rendező néhány ponton eltér az eredeti műtől, de egyik változtatás sem zavaró. Bizonyos történéseket nem bont ki, nem rágja a szánkba, pedig egy-két ponton lehet, hogy elkélt volna a magyarázat. Nem ad lehetőséget megérteni például Katniss és a körzetéből induló Peeta korábbi találkozásának igazi értelmét, csak egy nagyon homályos, sokszor visszatérő jelenet szól erről, amiből nem derül ki, hogy a fiú egyszer megmentette a lány családjának életét az éhhaláltól. Ross a záró képsorokkal igyekszik érzékeltetni a könyv végén érkező csavart, de valamiért itt nem üt akkorát. Semmi baj, szerencsére van agyunk, és össze tudjuk rakni a képet külső beavatkozás nélkül is.

Az éhezők viadala (The Hunger Games)

• Hossz142 perc
• Rendező Gary Ross
• Főszereplők Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Woody Harrelson
• Kinek? Valóságshow-rajongóknak és utálóknak / A könyv elkötelezett híveinek

Az éhezők viadalának azért a sok kicsi mellett van egy (felnőttek számára) óriási hibája is, és nem, ez nem Josh Hutcherson, akiért Hollywood végre egy nyílt levélben kérhetne elnézést, hanem a romantikus szál, ami erősen leülteti a filmet. Ha fogékonyak vagyunk a 16 évesek hirtelen egymásra találására az élhetetlen körülmények között is, akkor nagy baj nem történhet, de sajnos a film közepén önkéntelenül is elindul a laposakat pislogás, hogy aztán a végső akciójelenetben felébredjünk, majd levonjuk a tanulságot a reality-mániás, sztárorientált társadalmunk betegségéről.

A film egyik legnagyobb meglepetése Lenny „farokpírszing” Kravitz megjelenése a stylist szerepében, akitől már el is várjuk, hogy rányomuljon a szépséges Jennifer Lawrence-re, ami valahol meg is történik az állandó „de gyönyörű vagy” sorok ismételgetésével. Már csak az kellene, hogy elővegye a gitárját is, és eljátssza neki a Ladyt. Vagy hogy valami mást vegyen elő. Woody Harrelson előkerülése mindig öröm, itt és most egy lecsúszott egykori nyertest alakít, aki már csak a piának él. Nehéz lehetett megformálnia a karaktert.

Az éhezők viadala összességében remekül sikerült, kellemes meglepetés, de nem mindenkinél fog működni. Egy romantikus színezettel megáldott Battle Royale light, ahol még a fiatal színészek is megteszik a tőlük telhetőt, az idősebbek hozzák a színvonalat, a rendező itt-ott rémisztő realizmussal ábrázolja az új világot, de nem tett volna rosszat a filmnek, ha többet is megtudhatunk a szereplők múltjáról. Így csak egy jó könyvadaptációval lettünk gazdagabbak, nem egy hatalmas klasszikussal.

Nyerd meg a könyveket a Playerrel! Olvasd el, mit kell tenned érte!