Gilliam még 1989-ben kezdte előkészíteni ezt a mozit, de nem igazán talált senkit, aki finanszírozta volna, egészen 1998-ig, amikor sikerült 32,1 millió dollárt összeszedni rá. Nem véletlenül volt mindenki kíváncsi a filmre, olyan színészek játszottak volna benne, mint Johnny Depp, Jean Rochefort és Vanessa Paradis, de a 2000-ben elkezdődött forgatás nagy részét elmosta az árvíz, Rochefort pedig beteg lett, így a mozi személyi és anyagi problémák miatt nem készült el. Gilliam futott még egy kört, ekkor már Depp mellett Ewan McGregor, Robert Duvall, Michael Palin, Jack O’Connell és John Hurt vergődhettek volna ebben a lidérces álomban, de 2003 és 2016 között folyamatosan terítéken volt a film, de a helyzet nem sokat változott, Depp túl elfoglalt lett, és már nem is nagyon érdekelte az egész, John Hurt pedig halálos beteg lett. 2017-ben viszont valahogy mégis sikerült leforgatni a mozit Adam Driverrel, aki egyébként anyagilag is beszállt, de azóta már biztos veri a fejét a falba ütemesen.

Az ember, aki megölte Don Quixotét ugyanis nem túl jó. Nem csoda, hogy az elkészülte után sem nagyon találtak hozzá forgalmazót, magyarul a film még azután is el volt átkozva, hogy készen lett, de hát ez már nem is átok, hanem minőségbeli kifogás. Hogy jobb lett volna-e, ha még a 2000-es évek elején jön? Nem valószínű. Nem a színészeken múlik ugyanis, hanem a teljesen összefüggéstelen forgatókönyvön, amiben néhol megcsillan Terry Gilliam zsenije, de ez a zseni inkább csak pislákol már, mint ezer fokon ég.

Kár, pedig annyi minden lehetett volna ebben a filmben, hogy abba belegondolva lazán beleszédül az ember. Lehetett volna belőle egy komplex tanulmány arról, hogyan kebelezi be a művészt a saját művészete, mindez egy igazi Gilliam-féle road tripen keresztül, ami még akkor is nagyon brit, amikor egyébként csak és kizárólag spanyol tájakat látni. Ehelyett olyan lett, mint egy lázálom. Többnyire összefüggéstelen, véget érni nem akaró valami valamiről remek színészi alakításokkal.

A történet egy filmrendezőről, Tobyról szól, aki épp egy reklámfilmet forgat Don Quixote szélmalomharcával megspékelve, de valahogy nagyon nem akar összeállni az egész. A rendező nem találja a helyét, közben a főnöke feleségével (Olga Kurylenko) vonulgat félre, de aztán a főnök (Stellan Skarsgård) egy vacsora közben a kezébe nyom egy filmet DVD-n, hogy abból inspirálódjon, csakhogy azt a filmet anno Toby rendezte. Ez volt Az ember, aki megölte Don Quixotét, és a rendező korai, de nagyon erős amatőr filmje, amit pont a környéken forgatott diákként. Elindul, hogy megnézze, mi történt a szereplőkkel, de csak káoszt talál, az egykori főszereplőt annyira megviselte, hogy benne is ragadt a szerepében, és azóta Don Quixoteként él, ezzel a lendülettel pedig magával is rántja Tobyt, akiről azt hiszi, hogy Sancho Panza, és elindul vele kalandozni.

Az a baj ezzel a filmmel, hogy szinte végig azon gondolkodik az ember, hogy érti, miért lett volna ez jó, ha nem csesződik el körülötte szinte minden. Maga az alapszituáció rettenetesen komikus tud lenni, a világát nem tudó Don Quixote gyakorlatilag a reklámvilágban kalandozik, de fogalma sincs semmiről, ő a saját világában él, ez a helyzet pedig ezernyi ziccert hoz magával, de a film gyakorlatilag mindet kihagyja. Oké, de akkor mi van helyette? Nagyjából semmi.

A megkattant főhőst alakító Jonathan Pryce tökéletesen hozza a szerepét, és abszolút Gilliam-karaktert varázsol a lovagból, de a végére inkább lesz már rettenetesen idegesítő, mint vicces, mint ahogy maga a mozi is, bár tény, hogy ahogy az ember egyre jobban a vége felé közelít, úgy érzi jobban és jobban a koncepcióban a lehetőséget, de sajnos az elpuskázottat. A dráma nem átérezhető, a poénok nem ülnek, a főszereplőkkel még csak egy kicsit sem lehet azonosulni, viszont mindegyikük valami rettenetesen idegesítő, ami nem sokat segít az élvezhetőségen.

Sem a sztori, sem Gilliam rendezése nem indokolta, hogy ez a film valaha is elkészüljön. Jobb lett volna hagyni a fenébe, és továbblépni. Az ember… természetesen 2018-as bemutatója óta gigantikus bukás lett, mindössze 16 millióból készült (sajnos nagyon látszik is rajta), de csak 2,3 millió dollárt hozott össze a kasszáknál. Most itthon is megnézhető az HBO GO-n magyar szinkronnal, már csak azért érdemes ledarálni, hogy az ember elmondhassa, látta Terry Gilliam elátkozott filmjét. Néha jól fog szórakozni, de többnyire inkább csak azt akarja, hogy vége legyen. És a végén egyszerűen még akkor sem fog tudni haragudni rá, ha egyébként szinte minden pillanatát rühellte.