Magyarországon a közúti közlekedésben úgy repkednek a fakoffok, ahogy az irányjelzők villognak. Na jó, ez szerencsére csak költői túlzás, az viszont igaz, hogy az idegességében mutogató autós igen gyakori jelenség a hazai utakon.

A jelek szerint Indiában a testbeszéd ezen formájával szemben nem igazán épült ki társadalmi tolerancia, nem rég ugyanis Mumbai utcáin felvillant egy középső ujj, melynek tulajdonosának igen komoly következményekkel kellett szembenéznie a meggondolatlan mozdulat miatt.

Egy női sofőr jogász fiával az anyósülésen közlekedett éppen, amikor egy férfi megpróbálta őket bal oldalról megelőzni. Mivel Indiában bal oldali közlekedés van, ez már helyből nem valami szép dolog, a férfi azonban ezt még azzal is tetézte, hogy több tíz méteren keresztül a záróvonal felé kényszerítette a hölgy autóját.

Aztán jött egy kereszteződés, ahol mindkettejüknek meg kellett állni, és ekkor történt a cudarság: a férfi letekerte az ablakot és beintett a hölgynek.

Nálunk ilyenkor esetleg visszakézből felvillan egy másik kabbe, aztán mindenki megy a dolgára, de itt nem ez történt. A hölgy ugyanis a fia tanácsára azonnal értesítette a rendőrséget, az idegeskedő férfinak pedig a bíróságon kellett felelnie a tettéért, ami arrafelé nem egy sima közúti bunkóságnak számít, hanem szexuális zaklatásnak és nőkkel szembeni szeméremsértésnek minősül.

Emberünket fél év börtönre ítélték, vagyis lesz némi ideje elgondolkodni azon, mire való a középső ujja. Feltételezzük, hogy a jövőben az orra piszkálásán kívül nemigen fogja másra használni.

(forrás: Ladbible)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés