Lemezajánlónk magyar kiadása következik, olyan albumokkal, amelyeket már nagyon régóta vártunk. Megérte? Többnyire igen!

Belga – Stég FM 84

Ha úgy vesszük, nem teljes értékű nagylemez ez, és mégis, de hagyjuk ezt, örüljünk inkább a létezésének, a legutóbb ugyanis négy albummal támadó Belga nem minden lövése ment kapura ezelőtt. Maradjunk annyiban, hogy a négy vállalkozásból lehetett volna készíteni egy nagyon-nagyon jót. Mindegy, mindenki megcsinálta magának, ha nagyon akarta.

A Stég FM 84 ezúttal nyolc, a felnőtt ünnepekről szóló dallal indul harcba, és nagyobb sikerrel jár, mint az utolsó három lemez bármelyikén. Oké, a Farost-nál valószínűleg egy Mr. President-lemez is élvezhetőbb volt. Az album ugyanis tartalmaz legalább egy Holdról is jól látható Belga-slágert (Fizetésnap), és pár olyan momentumot is, amelyek közben egyszerre nyerít fel és bólogat, de továbbra is van egy olyan érzésünk, hogy a srácok magasról tesznek a refrének kidolgozására.

Pedig néha pontosan ott bukik a koncepció (Évfordulónk van), és olyan érzésünk lesz, hogy néha félkész dalokat hallgatunk, de mindegy, örülhetünk annak a rakás jó momentumnak is, amit a Titusz és kisbarátai a lemezre álmodtak. Csak fáj hallgatni, hogy mennyire kevés kellett volna valami igazán maradandóhoz.

Itt veheted meg: Shopline

Emil.RuleZ! – Gyere át!

Még barátok között is hét év telt el Hajós és Hegyi legutóbbi zanga!zanga! című lemeze és legújabb terméke között, ami önmagában még nem is lenne baj. Igazából nincs is baj semmivel. Mert a RuleZ nagyon is hiányzott, örömteli ez a nagy visszatérés, csak éppen nem biztos, hogy azt kapja majd a kedves hallgató, amit vár.

A Gyere át! pedig nem rossz album, szinte semmiben sem különbözik a régiektől, abban azonban igen, hogy mintha most kevesebb sláger, kevesebb humor és több melankólia jutott volna a lemezre, mint korábban. Winkler és Eldée felnőttek, kérlelhetetlenül, visszavonhatatlanul. Láttak és átéltek már ezt-azt, így jókedvük sem mindig virágos. Humor ettől függetlenül akad a sorok között, de most már jobban oda kell figyelni, hogy észre is vegyük a jelenlétét.

Kicsit pofátlan is manapság ilyen korongot készíteni, ami teljesen nyíltan megy szembe a korszellemmel, sokaknál már a nyitó Táplálom is kiveri majd a biztosítékot, mert ilyen hangszerelést maximum csak valami ’80-as évekbeli pornófilmben hallott. De hát a RuleZ sosem arról szólt, hogy kiszolgálja a jelen popgenerációt, annak a közönségnek viszont, aki eddig is imádta a lemezeket, és szintén felnőtt az elmúlt hét év alatt, nagyon jó hallgatnivaló lehet a Gyere át! De lehet, hogy nem nyílik meg elsőre. Adni kell neki néhány esélyt és időt. Megérdemli.

Itt veheted meg: Shopline

The Carbonfools – Carbonsweet

Két dal is megjelent előzetesen a Carbonsweet albumról, jó magasra is került miattuk az a bizonyos mérce. A banda jött, látott, győzött és adott mindenkinek egy hatalmas sallert, aki egy hagyományos albumot várt tőlük.

Csak mert az első kislemez, a Clubnights még a régi hangulatot hozta, a Birthday funkos lüktetése viszont már egy eddig nem teljesen ismert játékosságot mutatott. És remekül is állt a Carbonfoolsnak ez a felszabadultság. Szerencsére a Carbonsweet több pontján előkerül ez a lazaság, rögtön a nyitódal, a Keep on Waitin’ csal mosolyt az arcokra vidámságával, később az erősen táncolható, erősen slágeres Like Kids hozza a könnyed pillanatokat, de még bluesos ízek is előkerülnek a Rude Boy-ban. Hát mi történik itt?

Az, hogy a Carbonfools ezzel a lemezzel végképp az egyik legnépszerűbb magyar bandájává vált, és kiderült, hogy olyan biztonsággal hozzák a slágereket és a csak szimplán nagyon jó dalokat, amire nagyon kevés példa létezik itthon. Közben pedig még meglepetéseket is tudnak okozni. Nahát.

Itt veheted meg: Shopline

Manoya – Hundred Arms

Hódosi Enikő az a fajta énekesnő, akit nem lehet nem szeretni, már csak az volt a kérdés, hogy akkor is ennyire bírnánk-e, ha nem állna mögötte a Neo teljes legénysége. Jelentjük, nagyon is. Enikő szólólemeze ugyanis nagyon is működőképes, karakteres és megjegyezhető.

A Hundred Arms nem takar többet, mint ami a borítóján látható, merülést Enikővel a mély vízben, opcionálisan fürdőruhában, egyszerre játékos, szexi és mély dalokkal, remek hangzással és emlékezetes pillanatokkal.

Amolyan meditációs poplemez, amit nyugodtan berakhatsz egy nehéz nap után, amikor behúzod magad után a bejárati ajtót. A Manoya igen kellemes vállalkozás, jöhet belőle még sok-sok a jövőben, szeretjük az ilyen merüléseket, főleg, ha ilyen kellemes társasággal tehetjük.

Itt veheted meg: Musicland

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés