Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért szombat este Berlinben.

Borbély Alexandra – a budapesti Katona József Színház színésznője – a meghatódottságtól sírva vette át a díjat, és rövid beszédében köszönetet mondott Enyedi Ildikó rendezőnek, hogy eljátszhatta a szerepet.

Enyedi Ildikó az MTI-nek úgy fogalmazott: "nagyon nagy boldogság Alexandra díja. Sokszor elmondtam, de nem lehet elégszer, hogy mennyire különleges élmény volt számomra együtt dolgozni vele, tanúja lenni annak a csodálatos, belülről jövő metamorfózisnak, amivel átalakult ennek a filmnek a főszereplőjévé, Máriává.

Sok igazán tehetséges, izgalmas színésznőt ismerek, közülük is kiemelkedik azzal az elképesztően széles skálával, aminek minden szegmensét még nem is volt alkalma megmutatni, pedig sokféle szerep megtalálta már,

eddig főleg színházban. Hozzon neki ez a nagy elismerés sok, boldog, önfeledt munkát, igazi kibontakozást!".

Kritikánk a filmről:

Akkor jövőre megint magyar Oscar? - Testről és lélekről-kritika

A Berlini Filmfesztivál fődíját elhozó film Enyedi Ildikótól egyszerűen csodálatos. Hülyék lennénk, ha nem jelölnénk jövőre Oscarra. Amilyen jók vagyunk mostanában...

(Forrás: MTI. Nyitókép: Borbély Alexandra a Marie Claire Fashion Days szakmai napján a Várbazárban 2017. november 17-én. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában