Benedict Cumberbatch már megint egy őrült zsenit alakít, aki ezúttal nem a jó szolgálatában dolgozik. Ellenben továbbra is bármire képes.

Az HBO surranópályán dobta elénk a Brexitet, amelyben Benedict Cumberbatch Dominic Cummings politikai stratégát alakítja elképesztően jól, annyira, hogy maga Cummings felesége is azt mondta, a gyerekeik nem nagyon tudták eldönteni, hogy egy színészt vagy apát látják-e a tévében. Dominic volt az a fazon, aki kitalálta, hogyan lehetne rávenni Nagy-Britanniát az EU-ból való kilépésre, és ehhez nem átallott némi ügyeskedést alkalmazni, és pár jól irányzott hazugságot elhinteni.

A Brexit állítólag meglepően pontos képet ad arról, ami történt a népszavazás előtt a háttérben, és tűpontos képet ad Európa helyzetéről, annyira, hogy néha fáj is nézni. Mert pontosan tudjuk, mi a helyzet, a film pedig jó szájbarágósan el is mondja: az alacsonyabb társadalmi státuszú embereknek egyszerűen elege van abból, hogy nem hallgatják meg őket, és képtelenség észérvekkel hatni rájuk, a szívükre viszont hallgatnak, de azt meg nagyon könnyű manipulálni.

Cummings annyira profin vette végig, hogy a különféle stratégiák hol hibáznak, hogy gyakorlatilag esélytelenné tette az ellenállást, Cumberbatch pedig a szokásos profizmusával hozza a karaktert, amiben azért valljuk be őszintén, meglepően sok a Sherlock-vonás. Már megint egy azonnal mindent tökéletesen analizáló, gyorsan döntő, különc, nehezen szerethető zsenit kellett alakítania, csak ezúttal kopaszodó fejjel, de Dominic alapjában véve 100%-ig Sherlock-karakter, talán csak egy-egy ponton tér el tőle, de igazából ha nem térne el, akkor sem érdekelne senkit, mert nagyon jó nézni őt.

Meglepő módon a Brexit nem csak egy sima dráma, nem csak egy politikai játszma száraz lepörgetése, többnyire vígjátékként is működik, hiszen a karaktereket némileg karikatúrára vették, legalábbis remélhetőleg, mert ha nem, akkor a bajok még nagyobbak, mint sejtettük. Nigel Farage például egy alkesz idiótára lett fazonírozva, akinek szinte minden megjelenésén nagyokat lehet röhögni, Boris Johnson pedig csak egy idióta, aki úgy sodródik az árral, ahogy az éppen viszi őt, nem is igazán ellenkezik, és nem is igazán tudja, milyen rendezvényen van, viszont ahol be van kapcsolva egy mikrofon, ő ott azt mondja bele, amire épp szükség van.

De persze minden, ami a háttérben történik, az totálisan tragikus. Alig kell egy picit gondolkodni azon, hogy a közösségi média segítségével, valamint egy kis médiahackkel manipuláljunk milliókat, nem kell meghülyülni a nagy tervezgetésben, hogy elérjünk egy csoportot, és azt csináljuk velük, amit akarunk. Ebből a szempontból nagyon fontos film a Brexit, hiszen tökéletesen megmutatja, hogyan is megy ez.

Más szempontból viszont azért is szomorú, mert azt is kimondja, hogy nincs esély másképp csinálni a dolgokat. Ez van és kész, az emberekre nem lehet észérvekkel hatni, ők úgyis jobban tudják, hiszen a szívük azt mondja, igazuk van. És mint kiderül, Dominic sem maga az ördög, neki tervei voltak, még ha megkérdőjelezhetőek is, csak hát másképp alakultak a dolgok.

A Brexit – Háborúban mindent szabad az év első kellemes meglepetése. Nem vártuk, de jött, és jó, hogy jött, szórakoztat, de meg is hökkent, lehet rajta röhögni, megrökönyödni, közben pedig Benedict Cumberbatch elképesztően nagyot alakít. Egyelőre az HBO Go-n lehet keresni felirattal, február 20-tól az HBO szinkronnal is adja majd.

A player szerint

  • Néha hangosan röhögős módon mesél el egy borzasztó történetet
  • Benedict Cumberbatch fantasztikus, de tiszta Sherlock
  • Állítólag meglehetősen pontos képet ad a történtekről, és ez ijesztő
Player-méter
7
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés