Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Decemberben érkezik a PlayStation 5, de a négyes számú gép előtte még úgy megnyomja ezt a nyarat, hogy csak pislogunk.

Hamarosan ugyanis két várva-várt cím is megérkezik végre, az egyik pedig várhatóan vita nélkül robban be az év játékai közé.

Az idei év egyik legnagyobb húzócímének, a The Last of Us 2-nek a megjelenését egyszer már eltolta a Sony, aminek egyáltalán nem örültünk, most azonban a PlayStation Blog végre hírt adott a produktumról.

Nem is akárhogy, ugyanis egy olyan megjelenési dátumot közölt a Naughty Dog sikervárományos játékáról, hogy örömünkben helyből szaltót ugrottunk:

És még ez a jó hír sem elég, ugyanis a lelkes szerkesztők ugyanezzel a kanyarral egy másik PS-exkluzívhoz is bedobtak egy szimpatikusan közeli dátumot:

Így mondhatjuk, hogy a leköszönő (ez persze költői túlzás, hiszen még évekig fog a Sony a PlayStation 4-re fejleszteni) konzol két legnagyobb idei játéka hamarosan, alig egy hónap különbséggel lesznek elérhetőek.

Az előző generáció legjobb játékának folytatásáig már csak bő másfél hónapot kell aludni.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.