Végre megtudjuk Buzz eredettörténetét. De kell ez a Toy Story-franchise-nak?

Ez egy kicsit bonyolultabb ügy, úgyhogy kezdjük az elején. A Pixar bejelentette a nagy Disney-bejelentő cunamiban, hogy a Toy Story-filmek nagy kedvence, Buzz Lightyear is kap egy egész estés filmet, amiből kiderül az eredettörténete. Ami elég nagy hülyeségnek hangzik, hiszen az egész Toy Story arra épül, hogy Buzznak nincs eredettörténete, csak egy játék, amit szorgos kínai kezek készítettek.

A Lightyear címre hallgató mozit az az Angus MacLane készíti majd, aki a Szenilla nyomában társrendezőjeként lehet ismert, Buzz hangját pedig Chris Evans, azaz maga Amerika Kapitány adja majd. Viszont jobb tisztázni, hogy még a készítők szerint sem egy új Toy Story-filmről van szó. Pete Docter ugyanis azt mondta, hogy ők mindig is azt gondolták, hogy Buzz egy olyan játék, aki egy epikus, látványos sci-fi blockbuster karakterének akciófigurája, ők pedig most elkészítik ezt a filmet.

Tehát a Lightyear úgy lesz eredettörténet, ahogy film még sosem volt: először készült el a játék, majd évtizedekkel később a film, amiből a játék készült. Mivel a Pixar eddig a Toy Storyval nem tudott hibázni, valószínűleg nem most kezdik el a sort. A Lightyear 2022. nyarán érkezik, egy teaserke érkezett hozzá, amiben meg lehet tekinteni a logóját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Lovaggá ütik Christopher Nolant, a felesége pedig dáma lesz

Tíz húsvéti mozi sonkázás utáni tespedéshez

További cikkeink a témában