A Call of Duty: Modern Warfare visszatérés a széria legjobb formájához

De azt a jó isten se érti, minek kellett rebootolni a Modern Warfare-t, egy sima számozott epizódnak is bátran elmenne.

A Modern Warfare nem negyedik résszel, hanem egy reboottal tért vissza. Mondanánk, hogy azért volt erre szükség, mert most valami olyan elképesztően más történik, ami alapjaiban változtatja meg a Call of Duty Modern Warfare-ben eddig történteket, de mindössze annyi történik, hogy a jó öreg Price új arcokkal együtt pörög a pokolban. És itt jön a csavar, ami nem nagy csavar, de úgy tűnik, már elég volt ahhoz, hogy rebootolni akarják miatta az egész játéksorozatot.

Az MW ugyanis a megszokottnál sokkal mélyebbre nyúl, hogy megmutathassa a háború borzalmait, és nem átall ehhez olyan eszközöket alkalmazni, ami jónéhány ember agyában kicsaphatja a biztosítékot. De aki játszott már a Modern Warfare 2-vel, azon belül is a No Russian küldetéssel, az nem lepődik meg semmin.

Price ezúttal egy Urzikstan nevezetű kitalált országban lövöldöz, ami feltűnően hasonlít Szíriára, nem is véletlenül. A történet egy ellopott gázszállítmány körül bonyolódik, ahol másik főhősünk, Alex egy csapattal nem túl sikeres akciót hajt végre a visszaszerzésre, de megjön egy ismeretlen alak, aki beleköp a levesükbe. Price, Alex és egy lázadó testvérpár, Hadir és Farah aztán egy csavarokkal teli sztoriban megpróbálja a lehetetlent, megállítani a háborút, és eltűntetni a Föld színéről a vegyi fegyvert.

Önmagában ez a történet nem túl kimunkált, bizonyos fordulatait lehet sejteni előre, de a megszokottnál ügyesebben építkezik, és néha tényleg súlyos pillanatokat hoz. Ott van mondjuk a londoni terrortámadást bemutató szekvencia, ahol meglepően életszerűen nézheted végig első sorból, hogy nézne ki egy támadás a Piccadilly Circus környékén. Amikor azt hiszed, hogy akkor ez volt a fő látványosság egyből a játék elején, akkor tévedsz, később ugyanis rá leszel kényszerítve, hogy arab terroristákat kutass fel egy sötét házban, ahol akár nőket is ki kell iktatnod a gyerekeik mellett, és ha már gyerekek, akkor gyerekszemmel is átélheted, hogy milyen is egy vegyi fegyver bevetése, közben a családod elvesztése.

És ettől lesz az egész egyszerre gyomorforgató és erős. Mert hát ez a játék aztán nem finomkodik a háborúval, belevisz a közepébe, de közben különösebben nem lóg ki az előző három rész közül, egyvalamiben viszont igen. Ez a valami pedig a megvalósítás, ami aztán tényleg olyan, hogy olyat még nem látott a világ Call of Duty címszó alatt.

A grafika ugyanis egészen egyszerűen parádés, és bár valószínűleg PC-n, RTX-támogatással lehet igazán fantasztikus, egy mezei PS4-en is úgy néz ki a játék, hogy leesik az ember álla. Az hagyján, hogy az átvezető videók olyan minőségű animációval készültek el, amelyeket játékban és filmben is alig lehet látni, maga a játék is csodaszép. Az átvezetőkben egyébként sikerül a lehetetlen, olyan élethű szájmozgást sikerült megalkotni, amin a karakterek érzelmei is látszanak, egészen apró rezdülésekre, finomságokra is odafigyeltek, így tökéletesen élethű a CGI, már-már zavarba ejtően az.

Maga a játék is szép, ráadásul úgy szép, hogy PS4-en (nem Prón, sima PS4-en) is tökéletesen elfut, egy pillanatra sem akad, fut, mint az álom, és baromi gyorsan tölt. Hála istennek a checkpointok is tökéletesen vannak belőve, úgyhogy ha elhalálozol, akkor másodperceken belül folytathatod, jó eséllyel kb. ott, ahol tartottál.

A játékmenet viszont egy hangyányit sem változott, még mindig gyakorlatilag egy folyosón megyünk végig, aztán lőjük és robbantjuk, amit érünk, de ezúttal beesik a képbe pár lopakodós küldetés is, és egyáltalán nem áll roszul a Call of Dutynak ez sem, bár ekkor is mindössze annyi a dolgunk (egy-egy egészen apró kivételtől eltekintve), hogy kövessünk valakit, így jóformán gondolkodnunk sem kell, csak utánozni, amit a társunk csinál.

De hát a Call of Duty sosem a nagy agyalások játéka volt, és továbbra sem akar az lenni. Viszont meglepni meg akar. Azt akarja, hogy olyan dolgokat művelj, amikre nem hitted volna, hogy képes vagy, de képesnek kell lenned, mert egy háborúban nem lehet válogatni az eszközök közül. Úgy akar otthagyni a közel 5 órás, de elég intenzív és ügyesen megszerkesztett kampány után, hogy ne tudd levakarni magadról a háború mocskát. Közben ad egy igazán jó női karaktert is, Farah egy nagyon jól megírt, szuperül életre keltett harci gép, akinek nagyon is lehet aggódni a sorsáért.

A Modern Warfare rebootja majdhogynem tökéletes lett, ha single playerben imádtál játszani az előző részekkel is. Van cross-platform multi is, amiben bármeddig el lehet szórakozni a kisebb pályákra felhúzott Gunfight móddal vagy a gigantikus Ground Warral, magyarul az is megkapja, amit akar, aki a szokásos multigyönyörre vágyik, és az is, aki egy rövid, de nagyon intenzív kampányra. Ennél többet már nagyon nehéz kihozni a Call of Dutyból. Nem lehetetlen, talán legközelebb még mélyebbre nyúlnak a készítők, és kicsit jobban odafigyelnek a történelmi hűségre is. Aztán majd persze visszajön Price többi kisbarátja is, és mehet a szokásos móka elölről.

9
  • Szokás szerint rövid a kampány, de ilyen intenzív még sosem volt
  • Kellemesek a lopakodós részek, a játék pedig itt-ott elég kemény eszközöket használ
  • Egész egyszerűen gyönyörű a megvalósítás még sima PS4-en is

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon