Rooney Mara és Cate Blanchett egymásba szeretnek. Már ez önmagában megérne egy mozijegyet, de a Carol nem csak ennyi, egy fantasztikus dráma, amelyben a két színésznő akkorát játszik, hogy a fal adja a másikat.

A Carol egy kvázi életrajzi könyv alapján készült, Patricia Highsmith vetette papírra egy hölgyhöz fűződő szerelmét, amire rácsapott a filmipar, de inkább csak meglegyintette a kötetet, hiszen a Carol elkészülése egyáltalán nem volt sétagalopp. Több mint 11 évig tartott a huzavona, míg végre mozikba kerülhetett a mű, és bizony szegényebb lenne a filmtörténelem, ha végül bárhol is elakadt volna a folyamat. A Carol ugyanis az utóbbi évek legérzékibb és leggyönyörűbben kivitelezett drámája.

A helyszín Manhattan, az időpont 1952. Therese Belivet (Rooney Mara) áruházi eladóként dolgozik, amikor egyszer csak besétál a titokzatos Carol (Cate Blanchett), és azonnal beleszeret. Útjaik keresztezik egymást, a többit pedig már sejteni lehet. Carol bonyolult eset, válófélben van férjétől, akitől aprócska gyermeke is van, de ez nem akadályozza Therese-t, hogy bárhová, bármilyen kalandon keresztül kövesse a nőt, akiről tulajdonképpen nem is tud semmit.

A Carol hála istennek a tekintetek és a mozdulatok filmje. Nincs a szánkba rágva, hogyan éreznek a főszereplői, de nem is kell, Mara és Blanchett ugyanis vannak annyira zseniálisak, hogy egyetlen pillantással elmondanak mindent, amit el kell, egyetlen érintésben több van, mint egy átlagos film dialógusaiban, a sejtelmesség és a csodálatosan fotózott mozi pedig olyan hangulatot teremtenek, ami az igazi filmklasszikusok sajátja.

Egyáltalán nem túlzás a két főszereplőnő Oscar-jelölése, ők viszik a hátukon ezt a finom drámát, ami persze sokak számára a két színésznő egymáshoz vonzódása miatt lesz érdekes, hiszen szépek, tehetségesek, és ki ne szeretné látni Cate Blanchett és Rooney Mara szerelmét. Aki szeretné, az nem fog csalódni, hiszen ez a változó tempójú, a road movie-műfajjal is kacérkodó mozi egyszerűen gyönyörű. Aki szereti a régi idők filmjeit, azonnal induljon megnézni a Carolt.

A player szerint

  • Minden lehetséges értelemben szép dráma
  • Egyetlen tekintettel képesek mindent átadni a nézőknek
  • Cate Blanchett és Rooney Mara egészen elképesztőek
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában