Az ESPN viszonylag korán felismerte, hogy a közeljövőben az eSportok simán vonzanak majd annyi nézőt, mint a tradícionális sportok, így a nagy sportcsatornák közül elsőként kezdte ezeket az eseményeket közvetíteni.

Az EVO 2017 Street Fighter V-döntője az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó ilyen esemény, ami több százezer nézőt ültet le a képernyők elé. Az ESPN most valami olysmit lépett, amire még azok is felkapták a fejüket, akiket egyébként nem igazán érdekelt a döntő: megkérték az egyik versenyzőt, Ryota "Kazunoko" Inouét, hogy az élő egyenes adásban közvetített verseny következő fordulójában legyen szíves, és öltöztesse át az általa a versenyen használt karaktert.

Kazunoko a küzdelmek során a Street Fighter egyik legszexibb karakterét, Cammyt használta, és már túl volt egy összecsapáson, amikor a menedzsere továbbította felé a csatorna kérését. Mivel a játékban minden küzdelem előtt ki lehet választani, hogy az adott karakter milyen ruhát viseljen, ezért a kérés simán teljesíthető volt, azonban a versenyző kíváncsi volt annak okára.

Kiderült, hogy az ESPN túl merésznek találta Cammy alapruciját, különösen azért, mert a bajnokságot a csatorna főműsoridőben sugározta. Az ESPN csupán annyival kommentálta az esetet, hogy a kérést a szabályoknak megfelelően terjesztették elő.

Ebben a videóban szemrevételezheted Cammy összes jelmezét, kezdve a kifogásolt alap-ruhával.

Egyébként nem ez volt az első alkalom, hogy egy eSport eseményen be kellett avatkoznia a közvetítést vezető médiumnak, hogy egy eleve korhatárbesorolt produktumon tovább finomhangoljon. Szintén az ESPN tavaly ugyanígy kérte meg Keita "Fuudo" Ait, hogy válasszon másik ruhát az általa használt karakternek, R. Mikának.

Zárásként mutatunk egy képet a túl szexi R. Mikáról, amint a szintén túl szexi Cammyvel bunyózik.

Botrány.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában