Minden színésznek el kell kezdenie valahol. Tarantino és az egész világ egyik legnagyobb istene például mindent bejárt a német tévében.

El tudnád képzelni, hogy a Becstelen brigantyk kegyetlen Hans Landája, vagy a Django elszabadul kiművelt, német fejvadásza egykor Tobias Moretti és a mindig hihetetlenül okos Rex egyik ádáz ellenfele volt? És azt, hogy egykor még a táskás szemek királya, azaz Derrick egyik nyomozásának is részese lett? Pedig mindez megtörtént, sőt, még sokkal több is. Christoph Waltz gyakorlatilag minden osztrák és német nyomozós sorozatban ott integetett, még akkor is, ha csak pár pillanatra tűnt fel.

Kétszer is játszott a Derrick-ben, először ’86-ban, aztán ’88-ben, aztán kétszer Az öreg-ben, háromszor a Tetthely-ben, várnánk, hogy előszambázott Brinkmann doktor mellett is, de nem. Ami azonban nagyon vicces, megnézhetjük őt egyik első szerepében, a ’79-es Parole Chicago-ban, ahol mindössze huszonhárom évesen alig néz ki többnek tizenötnél.

Rex felügyelő

Szóval a Rex felügyelő. A zseniális színész az egyik gonoszt alakította, de persze nem lehetett okosabb egy ilyen intelligens szuperkutyánál és a mindig remek sérójú Moser felügyelőnél.

Derrick

Christoph Waltz Derrick-ben való feltűnésével nem sok vizet zavart, és bár a második eljövetelét nem volt szerencsénk látni, csak reménykedni tudunk, hogy ott több szerep jutott a színészgalaxisnak.

Parole Chicago, az egyik első szerep

És végezetül a még hamvas Waltz egyik első szerepe, a Parole Chicago, egyenesen 1979-ből.

Tovább:
Tarantino-interjú: Még tíz évem lehet hátra ilyen életerővel
Milyen az ideális budapesti szórakozóhely?
Zenekarok, előadók, akik idén mindenképpen visszatérnek

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés