A Crash Bandicoot 4 megrágott és kiköpött minket, anyáztunk, majdnem kontrollert törtünk, de végig mosolyogva tettük. Teszt!

A Naughty Dog már nem igazán foglalkozik Crash Bandicoottal. Legutóbb az Uncharted 4-ben lehetett játszani a játékkal a játékon belül, de nekik már nem pálya egy ilyen „egyszerűbb”, nem 100%-ig sztoriorientált csoda, mondjuk nem is baj, amíg olyan játékokat izzadnak ki magukból, mint a The Last of Us 2. Kár, mert Crash-játékot készíteni igazán csak ők tudtak. Lehetett ám félni, hogy a sorszámmal is ellátott, egyébként nem negyedik Crash Bandicoot-cím mennyire lesz élvezhető, ha a Toys for Bob készíti, és az a helyzet, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna az ügy.

Készített ugyan több-kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel folytatásokat a Radical Entertainment és a Traveller’s Tales is, de az igazi Crash-élményt mindig is a Naughty Dog-játékok jelentették, hozzájuk próbált felkapaszkodni a Toys for Bob, akik egyébként nem idegenek a Crash-játékok világától, ők hozták ugyanis össze az alapjaitól újraépített Crash Bandicoot N. Sane Trilogyt, ami zseniálisan sikerült, csak hát ugye egy dolog egy régi címet újra megcsinálni, és egy másik dolog felépíteni kreatívan egy teljesen újat.

De a Toys for Bobnál remek emberek dolgoznak. Úgy készítettek új Crash-játékot, hogy az tényleg a régiek mellé tehető, és nem játszanak vele biztonsági meccset sem. Persze javarészt minden ugyanolyan, mint régen, de akad jónéhány újdonság is, ezek pedig tökéletesen beleolvadnak a koncepcióba. Magyarul sikerült úgy meghaladniuk a régi játékokat, úgy frissíteniük a koncepción, hogy közben minden a régi maradt. Igen, a nehézség is.

Ha van szó, ami eszembe jut a Crash 4-ről, az egyértelműen a szadista. A régi játékok sem voltak könnyűek, és nem most fogsz leszokni a káromkodásról, az hótziher. Gyors döntésekre vagy kényszerítve, és ha nem ugrasz néha pontosan, akkor vége, jöhet újra a checkpoint, ami örülhetsz, ha valahol közel van. Az sem segít sokat, és ez egyben a játék egyik legnagyobb hibája is, hogy az irányítás néha mintha nem lenne a topon, egyes duplaugrásokat például hiába nyomsz időben, ő mégis másképp gondolja, és máris ugorhatsz vissza.

A játék elején választhatsz, hogy klasszikus módon, bizonyos számú élettel nekiindulva akarod teljesíteni ezt az egészet kvázi Mission Impossible üzemmódban, vagy a játék által is ajánlott végtelen számú élettel vágsz neki a kalandnak. Válaszd az utóbbit. Annyira azért nem vagy kemény. Így is fel fogja cseszni az agyad, amikor egy-egy pályaszakasz nehéz teljesítése során 20 felé csúszik a halálozásaid száma, és ez nem egyszer, nem kétszer történik meg.

A hangulat persze szintén a régi, Crash és barátai nem változtak semmit, a grafika sem az a csilli-villi extrém csoda, próbál úgy old school maradni, hogy azért ne legyen csúnya, és abszolút jól is teszi a dolgát. Grafikai stílusban nagyjából az N. Sane Trilogy az alap, de akadnak pályák, amik azért megmutatják, hogy a Toys for Bob nagyon is képes csodákra. Az átvezető videók egyébként simán megütik egy átlag animációs film/sorozat szintjét, na nem a Pixarét, de gyakorló apukaként annyi rettenetes és egész jó animációt nézek, hogy azonnal felismerem, ha valami kiemelkedik az átlagból. Ez kiemelkedik. Jó is lenne egyébként egy Crash Bandicoot-filmet látni, esetleg sorozatot, de mindegy, marad a Mancs őrjárat.

Crash és barátai jó 10 órán keresztül játszadoznak a dimenziókapukkal, amelyeken áthaladva különféle maszkokat és képességeket szereznek, de ez csak a játékidő csak a főcsapást jelenti, hiszen a pályákat egyébként inverz módban is végignyomhatjuk, akadnak VHS-kazetták felvételével teljesíthető pályák, plusz beugranak extra karakterek is, akiknek szálát végigjátszva rájöhetünk, hogyan csapódtak bele a sztorinkba, hogyan alakították a háttérből a dolgokat, így sokkal teljesebb képet kapunk a történetről, ráadásul ezekkel a karakterekkel játszani is baromi jó.

A nehézség viszont néha pofátlanul nehéz, de hát ezt is várjuk el egy Crash-játéktól. A különféle világok remekül vannak felépítve, tényleg egyikük jobb, mint a másik, a különleges képességekkel való játszadozás mocsok nehéz, de élvezetes, a zenék és a szinkron csodás, grafikailag pedig tökéletesen a helyén van a Crash Bandicoot 4.

Viszont nem ajánlható azoknak, akik könnyed kis szórakozásra vágynak, mert nincs az az isten, hogy nem fogsz anyázni, és durván káromkodni közben, főleg a vége felé. De már az elején is akad egy-két olyan boss, aminek legyőzése a készítők jó édes anyjának sűrű emlegetésével teljesíthető csak. Az viszont biztos, hogy ha szeretted az eredeti trilógiát, akkor ezt a játékot is szeretni fogod. Nagyon. Még akkor is, ha kihullik közben a hajad.

9
  • A régi hangulat
  • A régi eszeveszett nehézségi szint
  • Baromi sok tartalom szorult belé

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.