Be kell, hogy valljak valamit. Nem annyira szeretem nézni a motorsportokat. Van egy, ami mégis leköt valamiért. A Dakar. Nem tudom megmondani, miért. Gyerekkoromban egyszer csak egy éjszakai kommentár nélküli közvetítésre úgy rácsúsztam, hogy rajta is maradtam évtizedekre. Amikor kiderült, hogy jön hosszú kihagyás után egy igazi Dakar-játék, ami a lehető legközelebbi élményt szeretné nyújtani, talán még homokot is szór az arcodba, belevezeti a kocsidat egy homokbuckába, és a kezedbe nyomja a lapátot, vagy csak úgy az éjszaka közepén kizavar a vadonba aludni. Na itt még nem tartunk, de az tény, hogy Dakar-játék ekkora szabadságérzetet még nem adott.

A Dakar 18 azonban így is eléggé fura. Kezdjük ott, hogy tényleg igyekszik nagyon reális képet festeni arról, hogy milyen lenne, ha beülnénk mondjuk Peterhansel mellé egy egész szezonra. Ez azt is jelenti, hogy semmiféle segítséget nem ad neked, egyáltalán nem akar úgy viselkedni, mint egy egyszerű autóverseny, itt bizony neked is profi pilótává kell válnod, ha be akarsz érni a célba.

Kezdjük ott, hogy a checkpointokat nem adja meg könnyen a játék, ugyanúgy ki kell találnunk a helyüket a képernyő jobb alsó sarkában található dobozból, és áthaladnunk rajtuk, ami már csak azért sem egyszerű, mert ezek a checkpointok láthatatlanok. A jelek egyébként viszonylag egyértelműnek tűnnek, de sokszor mégis baromi nehéz rájönni, hogy merre kellene mennünk, így egy iszonyú ide-oda bénázás indulhat el a sivatag kellős közepén. Pedig hát nézd már, ott szerepel, hogy fordulj 200 méter múlva jobbra, és ott lesz a három homokbucka mögött, de aztán rájössz, hogy nem, ez mégsem ennyire egyszerű.

Egyrészt ezért is kell végigmenni a hosszú tutorialon, ami megtanít téged tényleg mindenre, másrészt már az indításkor fel kell fognod, hogy a Dakar 18-tól nem szabad semmiféle arcade élményt várni, de figyelem, most jön a csavar, igazából szimulációt sem. Az az egészben a furcsa, hogy valamennyire a szimulátorokhoz áll közel, de inkább olyan ez, mint egy autós kincsvadászós túlélőjáték, amiben a járművek úgy kacsáznak a homokon, mintha az a homok igazából jég lenne.

Nem tudom, lehetséges, hogy pont ilyen lehet sivatagban autót vezetni, még nem próbáltam, mivel a lakhelyem pár kilométeres körzetében viszonylag kevés a sivatag, a gyerek homokozójába pedig nem fér be a kocsi, de én el tudom hinni, hogy az autó ennyire csúszkál a homokos dűnéken, az viszont már más kérdés, hogy mennyire idegesítő ez. Vért kell izzadni azzal, hogy egy kanyarodásból ne legyen kipörgés, magyarul ez nem feltétlenül egy feelgood-játék, a legtöbben pont ezért alig pár perc játék után törik szilánkosra a lemezt.

A Dakar energiabefektetést kíván tőled, nem keveset, de annyira azért nem acélos, hogy mindenki boldogan szánja rá azt a rengeteg órát, mire végre képes lesz vele játszani. Grafikailag erős közepes, a fizika csak simán közepes, magyarul a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után, de mégis lehetséges, hogy belezúgnak azok, akik orbitálisan nagy rajongói a sivatagi vezetésnek.

Mert hát ennél közelebb még egyik játék sem merészkedett a Dakarhoz. Választhatsz autó, motor, kamion és quad között, és igen, még el is akadhatsz a sárban és a homokban, előveheted az ásót, kihúzhatsz szintén elakadt autókat, mindezt pedig egy hatalmas nyitott világban teheted meg. A szakaszok nem rövidek, simán rohangálhatunk waypointok után egy körben akár 40-50 percig is. Ez baromi jól hangzik, de a megvalósítás néha annyira nem 2018-as, a játék pedig annyira nem könnyű, hogy egyszerűen képtelenség azt mondani, hogy mindenkinek ki kell próbálnia, aki csak egy kicsit is szereti a Dakart. Ez egy kőkemény játék, ami elbírna néhány nagyon izmos patch-et, úgyhogy ebben a formában csak az merjen elindulni vele, akinek már az óvodában is homokban elakadt autó volt a jele.