Dokumentumfilm meséli el, hogyan és miért tért vissza David Bowie a halála előtt zenélni

A dupla-tripla David Bowie-évfordulóra egy sosem hallott demófelvétel és egy BBC-s doku jutottak.

Mivel január 8-án van David Bowie születésnapja, 2016-ban pedig - mindössze két nappal a halála előtt - utolsó lemeze is ekkor jelent meg, ezért a január vélhetően mindig kicsit róla fog szólni. A nem éppen kerek második és 71. évfordulókra egy sohasem hallott demó és egy BBC-s dokumentumfilm, a David Bowie: The Last Five Years jutottak.

Noha nagybetűs poptörténelem, de azért vegyük végig időrendben Bowie utolsó éveinek mérföldköveit. És rögtön betehetjük mellé a Let's Dance nemrég publikált demóverzióját is. 

  • Bowie 2003-ban indult el a Reality című lemezét népszerűsítő turnéra, amit hét hónaposra terveztek, de pályafutása leghosszabb koncertsorozata kerekedett belőle. Az ötvenes éveinek második felébe lépő művész pedig korát nem is meghazudtoló, hanem egyszerre kitörlő formában volt.
  • Aztán egy prágai koncertet idegbecsípődésre hivatkozva félbeszakítottak, de ennél több lehetett, mert a következő fellépésre a német Hurricane Fesztivál közönsége, már egy megtört Bowie-t kapott, aki többet nem is adott teljes koncertet. Alapvetően itt lenne a történet vége.

  • De 2011-ben a legnagyobb titoktartási feltételekkel összehívta a popkaméleon a hét évvel korábbi zenekarát, hogy elkészítsenek egy lemezt. A nagyközönség számára a semmiből lepottyanó The Next Day egy retrospektív lemez lett, amolyan életműösszegzés gyanánt, nem véletlen, hogy a borítója is a Heroes-lemez fehérkockás kitakarásával született meg. Ekkor még senki se tudta, hogy mire fel volt a visszatérés.
  • 2014-ben azonban már úgy állt neki régi álmát, a musicalkészítést megvalósítani, és ezzel párhuzamosan egy kortárs jazzbandával felvenni az utolsó lemezét, hogy a közreműködőket beavatta a szomorú ténybe, miszerint előrehaladott rákja van, és valószínűleg nincs már sok hátra neki.

Ahogy a filmjének a címe is ígéri, Francis Whately erre a popzenében egyedülálló utolsó öt évre koncentrál - lévén mindhárom említett kései mű egyfajta összegzés volt - szorosan kapcsolódva az életmű korábbi munkáihoz, így a tematikus átkötéseken keresztül az egész életmű feltárul.

A film gerincét, és igazi újdonságát nem az archív felvételek adják, hanem a direkt ide készített interjúk és az olyan stúdiókban készült képanyagok, amik ebben az utolsó öt évben készültek, és eddig nem is kerültek publikálásra. Noha az interjúalanyok közül valahánynál érződik az őszinte tisztelet Bowie iránt, szerencsére nem csap át a film céltalan ömlengésbe, egyszerre tud emberközeli lenni és szakmai is.

Csomó mindent megtudhatunk arról, hogy milyen metódussal készültek Bowie utolsó számai, nagyon érdekes, hogy a The Next Day-hez hányféle borítóvázlat készült például. Megszólal az összes kliprendező, aki az utolsó években dolgozott vele, az ő történeteik sokat segítenek Bowie motivációinak megértésében, főleg a meglehetősen nehezen interpretálható Blackstar esetében. És természetesen a Lazarus című Broadway-musical közreműködői is szót kapnak.

Az interjúrészleteket a halálhír napján a művészre emlékező tömegek keretezik. Talán valamilyen módon ők is szót kaphattak volna, mert noha remek koncepcióval operál a The Last Five Years, a végén valahogy kicsit hiányérzetem volt. Kicsit blőd párhuzam, de a végén nem hozott olyan katarzist, mint a sokkal prózaibb életművet bemutató Williams-doksi, de hogy a témánál maradjunk, Whately tisztességes iparosmunkája kicsit disszonáns David Bowie extravagáns szabadsága és az utolsó évek elképesztő megfeszítései mellett, hogy még elmondhasson mindent, amit akart.

7
  • A film nem csak hogy beváltja a címben vállaltakat, hanem Bowie utolsó évein keresztül a teljes munkásságát felvillantja
  • Csomó újdonság kiderül belőle, így az életművet kisujjban tudóknak is kötelező
  • Filmtechnikai és dramaturgiai szempontból azonban lehetett volna merészebb és/vagy átütőbb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon