Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Lepusztult Föld, idegen fajok, megszállás, túlélők, háború, ironikus humorú főszereplő, jó csajok. Mi kell még? A Defiance könnyen az év sorozata lehet, ha picit még tud javulni.

Mit tegyen az egyszeri sorozatrajongó, ha meglóbálnak az orra előtt egy olyan földönkívülis, megszállós sorozattervet, amely egy MMOTPS-sel, azaz egy közösségi lövöldével áll szoros összefüggésben? Mondjuk úgy, hogy vegyes érzelmekkel várja az első rész műsorra kerülését, mert ez első és második hallásra is pocsékul hangzik, hacsak nem az év sorozatát és az új ID-játékot sikerült házasítania a Syfy csatornának. Igazság még akár lehetett is volna az előző mondatban, ha a Rage lett volna az előbb említett játék, de végül csak egy meglehetősen vegyes fogadtatású, külső nézetes céllövöldét sikerült összetákolnia a Trion Worldsnek, ami nem vetett túl jó fényt a pilotra sem.

A Defiance mint tévésorozat viszont jó. Még úgy is, hogy egy minden ízében sablonos történettel áll elő, jönnek csúnya élienek, bizonyos Votanok, sokan vannak, teljesen különbözőek a Benetton cég legnagyobb örömére, megszállják a Földet, amitől bolygónk felszíne a Hortobággyal lesz egyenlő. A túlélők egy virágzó városban, Defiance-ben tömörülnek, és hosszú évek alatt már megtanultak együtt élni a fegyverüktől részben megszabadult, békésnek tűnő megszállókkal. Ebbe az idillbe csöppen bele Jeb Nolan és Irisa, a két vándor, apa és lánya, avagy a katona és a keménykötésű idegen, aztán rájönnek, hogy az idill nem is annyira jó szó minderre, a romlott árulótanya azonban talán jobban kifejezi a védőfal mögött uralkodó helyzet mocskosságát.

Aztán kap itt az ember mindent az arcába: ökölharcot, válogatott idegen lényeket, háborút, szexi nőket, szexet, cyberpunkot, szerethető főhőst, utálható főgonoszt… mintha a végén a készítők széttárnák a karjaikat, és megkérdeznék: na mi van főnök úr, akartál még valamit? És tulajdonképpen nem akartál. A Rage-játék világához erősen hasonlító sorozat mutat mindent, amit egy sci-fi sorozattól elvárhat az ember, elénk önt egy rakás jól ismert elemet, de csakis azokat, amelyeket gyakorlatilag bármikor meg tudnánk nézni, majdhogynem bármilyen körítésben.

A körítés, vagy inkább a CGI azonban jelenleg meglehetősen felemás minőségű, olyan, mintha két banda rajzolta volna: az egyik boksz-, a másik pedig egyujjas kesztyűben. Ami vasból van. De most komolyan, hogy nem lehet 2013-ban normálisan leanimálni egy jármű mozgását? Nem, nem egy űrhajóét. Egy autóét. Egy motorét. És ezek az eszközök nem ám a Marsról jöttek. Nagyon is földiek. Úgy mozognak a járművek, hogy önkéntelenül is odanyúlsz a Playstationöd kontrolleréért, mert nyilván mindjárt a kezedbe adják az irányítást, de nem történik meg, ellenben megtörténik egy háború, jönnek az idegenek, és láss csodát, az animáció mintha varázsütésre a pocsék színvonalról az elfogadható szintre ugrott volna.

Az idegenek megvalósítása meglehetősen tetszetős, a mozdulatokkal azonban az ő helyzetükben sem tudnak mit kezdeni. Amikor például lelövik azokat az irdatlanul ronda pókmedveraptorokat (félig pók, félig medve, félig raptor), szerencsétlenek úgy dőlnek oldalra, mintha az értő/értetlen grafikusok egy krumplis zsák fizikáját vették volna alapul. A megszállás alatt viszont egészen magára talál a CGI-t szállító brigád, optimista leszel, még akkor is, ha akad közben egy–két kuncogásra késztető effekt. Na de hagyjuk is ezt.

Beszéljünk inkább a sorozat hangulatáról. Hát a jó isten küldte a Defiance-t! Egy egyszerre cyberpunk, egyszerre emberi világba húz be minket igen nagy vehemenciával, amiben annyi, de annyi lehetőség van, hogy több évadot simán megérne a projekt. A színészek nem sumákolják el a munkát, a csajok jók, a gonosz nagyon gonosz, a belső ellenség előkerülése a Holdról is látható volt már a kicsit Lost-ra hajazó főcím után is, de nagyjából ezt is vártuk tőle.

Minden karakterről el tudod képzelni azt is, hogy gonosz, és azt is, hogy a világbékéért küzd. Ez a fajta sejtelmesség azonban nem azt jelenti, hogy folyamatosan agyalni fogsz, vajon a prosti ki akar-e tolni polgármester asszony testvérkéjével, inkább csak arra szolgál, hogy a forgatókönyvírók viszonylagos meglepetések nélkül meg tudjanak majd húzni bizonyos pálfordulásokat, amelyekből lesz még bőven az első évad során.

Egyelőre inkább egy kicsit biztonságinak tűnik a játék, és sok kérdést nagyon helyesen nyitva is hagy a pilot, miért is ne, valamiért csak vissza kell jönni, és mi vissza is jövünk nagy örömmel, mert gyermekbetegségei és sablonossága ellenére is az egyik legkellemesebb új belépővel van dolgunk. Innen nagyon nagyot lehet dobbantani és bukni is. Reméljük, hogy az első változat lép életbe.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.