Disneyland csupa móka és kacagás. Kivéve éjszaka. Éjszaka a közelébe se menj!

Azt tudtuk, hogy Walt bácsi élményparkja régen olyan volt, mintha David Lynch épített volna játszóteret néhány horrormániás gyerkőcnek, de azzal nem voltunk tisztában, hogy a vidámpark még manapság is képes a frászt hozni az emberre.

A park egyébként nem kevés városi legendának szolgál helyszínül. Az egyiket egy volt karbantartó osztotta meg a Moviepilot olvasóival. Elmesélte, hogy a Tower of Terror egyik dolgozója a beléptetőkapu mellett kapott halálos szívrohamot, melyet követően az addig sem éppen meleg családi kuckóra hajazó épület még sötétebb színezetet kapott. A látványosságot minden nap végén egy szerencsétlen karbantartónak kell végigülnie - ami már eleve kötélidegeket kíván, hiszen a Terrortorony több emelet magasságba katapultálja az embert, ahonnan velőtrázó sikollyal zuhan a mélybe -, de a haláleset után annyira megszaporodtak a furcsa zörejek, baljós szuszogások és itt-ott feltűnő áttetsző emberalakok, hogy onnantól kezdve senki nem merte egyedül elvégezni a kellemetlen feladatot. Ezen a videón állítólag az elhunyt kísértete bukkan fel néhány pillanatra a karbantartó melletti ülésen. Mi speciel nem látunk semmit, de ha te szemfülesebb vagy, mint mi, oszd meg kommentben a pontos időt és hamut szórunk a fejünkre.

A következő történet már egy fokkal meredekebb. Még 1999-ben történt, hogy az It's A Small World nevű látványosság kellős közepén megálltak a kocsik, felkapcsolódott a vészvilágítás, a hangosbemondón pedig egy izgatott hang arra kérte a vendégeket, hogy azonnal hagyják el a területet. Senki nem értette, hogy mi történik, egy látogatót kivéve, aki meglátott valamit a félhomályban, amit le is fényképezett. Íme a kép:

Állítólag egy gyerek akasztotta fel magát az állványzatra, a történet pedig azért nem járta be a sajtót, mert a szülők el akarták kerülni a hírverést.

Na, libabőrzik már a tarkód? Pedig a java még hátravan. 2009-ben ugyanis egy éjjeli őr feltöltött egy videót a YouTube-ra, melyen az látható, hogy egy áttetsző emberalak csendben rója az éjszakára kiüresedett Disneyland utcáit. A felvételen sokáig csak egy fura fényjelenség látható, mely keresztüllebeg egy rácsozott kapun, aztán - és itt kezdett el égnek állni a karunkon a szőr - "lábakat növeszt" és besétál a bokrok közé.

A park vezetősége persze mindent tagad. A hivatalos álláspont szerint Disneylandben senki nem lett öngyilkos, szellemek pedig nem léteznek. Így vagy úgy, ma este biztosan nem fogod kilógatni a lábad a takaró alól.

(via Moviepilot)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában