Marvin januártól járja ezt a rántotthús alakú országot a Bëlgával teljes jogú tagként, a Pafén pedig ki is faggattuk röviden, hogyan néz ki ez a teljes jogú tagság, és hogy mire költené a gázsit.

– Azért valljuk be őszintén, valahol eléggé furcsa, hogy a Bëlgában kötöttél ki. Miért kellett ez neked?

– Kell a pénz autóra. (nevet)

– Milyen autóra?

– Ötös Golfra.

– De most komolyra fordítva a szót, azért neked volt dolgod bőven. Hiányzott az neked, hogy még a Bëlgával is foglalkoznod kelljen?

– Ez jó kérdés. Valahol hiányzott, mert a klubdj-zést háttérbe szorítottam, mivel eljárt felettem az idő. (nevet) Vagyis inkább a zenék felett, amelyekkel szerettem képviseltetni magam. Érdekes egyébként, mert most már újra azok a zenék dübörögnek a legmenőbb helyeken Budapesten, amiket annak idején elkezdtem játszani, csak most már nem két-három ember kíváncsi rájuk. Valószínűleg nem voltam elég türelmes.

– Miért, most már nem tudnád meglovagolni ezt a remek hullámot?

– Lehet, de ahhoz izmoznom kéne egy kicsit viszont sosem voltam egy nyomulós. A Bëlgába is úgy kerültem, hogy ezer éve ismerem a srácokat, és adódott egy olyan helyzet, hogy kellett nekik valaki a csapatba. Azért teljesen nem adtam fel a klasszikus dj-zést, havonta egyszer-kétszer azért játszom itt-ott, és ki tudja, lehet majd újra előtérbe kerül a jövőben.

– De miért kerültél képbe? Nem volt elég Titusz?

– Azt szögezzük le, hogy Titusz továbbra is a csapat tagja, nem lépett ki, nem vált meg tőle senki. A Bëlga négy- helyett öttagú lett. Ő a Carbonfools-szal is foglalkozik, koncerteznek sokat, így nem lehet folyamatosan a Bëlgával.

– Neked most mi a szereped? Csak dj-zés? Esetleg beleszólsz a dalszerzésbe is?

– Egyelőre koncertezem a srácokkal, a többit majd meglátjuk. Az engedélyt megkaptam, hogy előállhatok ötletekkel én is, ha olyanom van, de most fesztiválszezon van…

– Titusz helyettesíthető lenne?

– Nem. A Titusz nem helyettesíthető. Olyan régóta benne van az egészben, és olyan tökéletességgel teszi a dolgát a Belgában, hogy én hozzá se tudnék köhögni.

Itt láthatod a Belgát legközelebb

Barba Negra Track, június 12., 19:00 Focivébé-nyitó koncert, ami persze véget ér az első meccs kezdete előtt. Marvin a belgáknak szurkol, úgyhogy nem meglepően belga mezben pakolja majd az alapokat az mc-k alá.

– Azt azért csak nagyon nehezen lehet bármire is kimondani, hogy nem lehet már javítani rajta.

– Titusz nagyon ráérzett arra a kis játékosságra, amitől a Bëlga működik. Nem arról szól ez az egész, hogy mennyire hangzik trendin. Én sem azért vagyok, hogy javítsak a hangzáson. Élvezem a srácok társaságát a turnén, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

– Az élő műsor miben változott, amióta beléptél?

– Elsősorban nem az én jelenlétemtől mások a bulik, inkább attól, hogy van velünk mostanában dobos is, de őszintén szólva nagyon nem is lenne szabad belenyúlni a hangzásba, mert mindenki azt szeretné hallani, amit a lemezen. Egy-egy jól elsült mashup, mint például a BKV alatt a Billie Jean, az belefér. Tervezünk egyébként egy-két új mashup verziót újabb Bëlga számokból is.

– Te már régóta ismered a srácokat. Ez nagy segítség volt abban, hogy könnyedén menjen a meló?

– Szerintem igen. Tokyót ugyan csak most ismertem meg, de szerintem vele is elég hamar közös nevezőre jutottunk. Szóval megbeszéltük, hogy megyek, és mentem, és működött.  Azt mondták, hogy nagyon ritka, amikor valaki ennyire könnyedén beilleszkedik egy kész és jól működő bandába, de azért nyilván kellett hozzá, hogy nem újsághirdetésre jelentkeztem vadidegenként.

– Nem tartottál te attól, hogy lesz valami feszültség? Csak azért kérdezem, mert nekem olyannak tűnik a Bëlga, mint valami család, amibe nem lehet csak úgy hipp-hopp bekerülni.

– Igen, tényleg olyan, de nem történt semmi ilyesmi. Mindenki azt kérdezte, hogy izgulok-e, mert olyan súlyosak a srácok, de én tudtam, hogy nem lesz itt semmi baj. Nem izgultam. Tizenöt éve színpadon vagyok. Ők még több éve. Összehoztuk a kettőt. És még élvezem is. A másik, amit mindig kérdeznek, hogy nem furcsa-e bandával fellépni, mert ugye eddig egyedül álltam ki a közönség elé, és egyedül alakítottam a műsort.

– Azt gondolnám, hogy a magad urának lenni jobb.

– Más. Nem tudnám összehasonlítani a kettőt. Egyik sem jobb a másiknál. Két külön műfaj. A klasszikus dj-zés egy mindig változó, hömpölygő massza, mindig az adott pillanatban dől el, hogy merre alakul/alakítod a bulit tovább, a koncerteken megvannak a fix pontok, amik működnek, és apróságok döntik el, hogy nagyon jó, über jó vagy akár überextra jó lesz a buli. Maradjunk annyiban, hogy mindkettőnek megvannak a szépségei. Szeretem a koncerteket, jó turnézni a Bëlgával, és szerencsére még lesz is lehetőségem játszani velük egy darabig.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Megérkezett A holló szinkronizált előzetese

További cikkeink a témában