A 21. század egyik legcsajozósabb foglalkozása a lemezjátszók tekergetése. Még mindig jók az esélyeid az éjszakában, ha rendelkezel ezzel a képességgel, de ahhoz, hogy megnyerd a csillogó szempárokat otthonra is, előbb bele kell tanulnod a mesterségbe. Gyakori vád az elektronikus zenét játszó előadók ellenében, hogy mennyire egyszerű, sőt, primitív, zenélésnek nem nevezhető tevékenység, amit művelnek. Ezennel bemutatnánk egyrészt nekik, másrészt azoknak, akik szeretnének betekinteni a színfalak mögé, hogy milyen eszközökkel keverik egymásra ezeket a "könnyű" slágereket.

Kiválasztottunk neked három szoftvert, amivel te is elkezdheted a szakmát, legyen ez az első befektetésed!

ABLETON LIVE

Az egyik legszélesebb körben használt program csavarja ugyanaz, mint megannyi analóg zenész-szerszámé: hogy nem azzal lett bombasiker, amire kitalálták közel másfél évtizede. Eredetileg kifejezetten zeneírásra szolgált, így is kommunikálták a lényegét, de aztán ahogy a Jurassic Parkban is utat tört magának a természet, erre is ráraboltak a lemezlovasok, és felismerték a benne rejlő lehetőségeket. Azok számára pedig, akik szeretnék összekötni az élő performansz bűvöletét a dj-zéssel és a saját zenékkel, az Ableton a verhetetlen nonpluszultra. És ebben semmi túlzás nincs.

TRAKTOR

Tuskó neve ellenére szintén rendkívül elterjedt, ráadásul a gyártó Native Instruments neve is csilingelve cseng az elektronikus zenei szakmában. 2011-es megjelenése óta számos upgrade-en átesett, ma már ott tart, hogy a tempószinkronizálásban gyakorlatilag képtelen hibázni, és ez oda-vissza is olajozottan működik a szoftver és Traktor DJ között - ami ugye a külső, tárcsás hardware neve, ez helyettesíti a klasszik CD-játszókat. Amiért viszont a legtöbb bókot kapja, az az effektjeinek végeláthatatlan tengere. Na jó, most túloztunk kicsit, de annyira azért nem.

SERATO

Ha a profi ligába akarsz tartozni, akkor ezt kell akarnod. Itt azonban már rendelkezned kell hagyományos dj-képességekkel is, a Serato-t tudniillik két lemezjátszóval kell összekötni. Itt nem lehet elsunnyogni az emberi kéz által elkövetett mixelést! Innentől kezdve viszont nem kell magaddal hordozni a buliba tonnányi lemezeket, vagy lapozgatni otthon a sokszáz darabos cédétartót, mert a fájlok digitális formában ott csücsülnek a gépedet. Neked csak össze kell keverned őket, és a tapsot így is megkapod a közönségtől. De a legjobb húzás a Seratótól, hogy amennyiben egy legendás Technics lemezjátszóval kötöd össze, akkor nem is érzed azt, hogy a lemezen, amit tekergetsz a tű alatt, valójában nincs egy szál hang sem, mert az mind a laptopodon át érkezik. A legelegánsabb szoftver, cserébe viszont komoly járulékos költségekkel jár. De hát a profi ligába tartozásnak néha ára van!

Gyakorolj szorgosan!

De amíg belejössz, addig is hallgassuk meg az idei Miller SoundClash-ről Tom&Collins Mexico címmel megkeresztelt trekkjét, és péntek lévén pattintsunk is hozzá egy remek Millert!

Közben emlékezzünk meg együtt David Guetta zongorájáról:


Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés