Mondatok, amiket nem hittük, hogy leírhatunk egyszer. Amennyire pocsék ötletnek tűnt, annyira szórakoztató az élőszereplős Dóra-film.

Amikor kiderült, hogy Michael Bay produceri felügyeletével élőszereplős film készül a rettentően idegesítő Dóra kalandjaiból, ittunk egy erőset. Lehet, hogy kettőt. Bay aztán kihúzódott a projektből, de a film mégis elkészült, és talán ez volt a legjobb dolog, ami történhetett ezzel a szülőszomorító rajzfilmmel. Dóra ugyanis idegesítő, ebben nagyjából mindenki egyetért, de pontosan tudja magáról a moziváltozata is, ami ugyan hozzánk nem került el a nagyvásznakra, csak DVD-n és Blu-rayen elérhető, viszont isten bizony nem bánta volna meg sem felnőtt, sem gyerek a mozijegy árát, ha ki kellett volna fizetni rá.

A Dóra és az elveszett aranyváros ugyanis gyerekfilmként és Dóra-paródiafilmként is csodásan működik, egyáltalán, egy icipicit sem akarja, hogy komolyan vedd, de hát hogyan is lehet komolyan venni egy filmet, amiben egy nem túl profin megrajzolt, kékmaszkos róka Benicio del Toro hangján beszél, és mindent ellop?

A Dóra-film elég nagy vállalást tett, és egész jól teljesíti: úgy akarja kiszolgálni a felnőtteket is, hogy pofán röhögje a rajzfilmsorozat összes idegesítő momentumát, miközben abszolút hozza azt, amit a gyerekek látni akarnak ebben a filmben. Ez kvázi lehetetlen, de már az első pillanatokban rájössz, hogy annyira azért mégsem, mivel bármennyire is hülyén hangzik, már az első pár perc elég lenne egy szülőnek, aki legszívesebben Dóra fejére ráhúzná a hátizsákját, akinek betömte a száját a térképpel.

Dórát ugyanis a helyén kezeli a film, és pont arra játszik rá, mennyire nehéz őt szeretni felnőtt vagy legalábbis idősebb fejjel. Dóra (Isabela Moner) ugyanis itt is kibeszél a kamerának, és mindenkit az őrületbe kerget, de amikor kikerül természetes élőhelyéről, a dzsungelből, miután szülei elindulnak a misztikus Parapata városát megkeresni, ő pedig a nagyvárosba költözik unokatesójához, Diegóhoz (Jeff Wahlberg), kiderül, hogy a város meglehetősen utálja őt, de szívből, zsigerből, minden jókedvével és állandó énekelhetnékével együtt.

Dórát és barátait azonban elrabolják, és a dzsungelbe szállítják őket, hogy a lány megtalálja elveszett szüleit, ebben pedig segítségükre lesz egy kalandor, Alejandro Gutierrez (Eugenio Derbez), és persze Csizi, a majom, aki annyira profin van megrajzolva CGI segítségével, hogy semennyire sem. Mondjuk minek is dolgozták volna ki nagyon élethűre, amikor egyértelműen a gyerekek megnyugtatására van csak jelen a nagyon is emberi viselkedésű majom (akivel aztán a végén még egy hatalmas poént is elkövetnek Danny Trejónak köszönhetően), plusz az abszolút jellegtelen epizódszereplőként behozott Swiper róka, akit akár simán ki is lehetett volna hagyni ebből a buliból, de hát a gyerekek őt akarják, úgyhogy addig, amíg éppen lopkod, nyugodtan bele lehet inkább fejelni a popcornos dobozba.

Evvan.

De mindezek ellenére a Dóra és az elveszett aranyváros nagyon is működik. Hogy pár ponton olyan baromságok vannak benne, amikhez képest a CGI-Swiper jelenléte már-már élethűnek tűnik? Az most mindegy. Ez igazából egy olyan gyerekfilm, ami a szülőket is pont annyira le akarja kötni, úgyhogy lehet nagyvonalú néha, lophat… vagy bocsánat… inspirálódhat Indiana Jones-filmekből és egy picit a Jumanjiból is, ha a célját bőven eléri. És eléri.

És igen, még akkor is működik, ha gyűlölöd Dórát a térképével, a hátizsákjával, a jókedvével, a dalaival és a spanyolul bedobott szavaival együtt. Lehet, hogy akkor működik a leginkább. És akkor tudsz rajta a legőszintébben röhögni. Simán rá lehet szánni otthon egy délutáni mozizást, már elérhető a film itthon DVD-n és Blu-rayen.

7

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon