Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Maga Dwayne Johnson osztotta meg az Instagramon a címszereplésével készülő Black Adam című filmet, melyben először fog egy szuperember bőrébe bújni... már ha a Halálos iramban-filmeket nem számoljuk ide.

Az első plakáttervet egyébként Jim Lee és Boss Logic csinálta, akik közül az utóbbi általában azonnal csinál egy posztert minden fontosabb filmhez, de már akkor, amikor még csak beszélnek róla.

Ezúttal azonban maga a főszereplő osztotta meg az alkotását, vagyis ezt kénytelenek vagyunk hivatalosként elfogadni.

Black Adam egyébként egy szupergonosz, eredetileg Shazam ellenfele, de a képregényekben már többször feltűnt hősként is, és ismerve Johnson eddigi szerepeit, az ő megformálásában is valószínűleg egy pozitív karakter lesz belőle.

Így fog kinézni a tervek szerint:

A Black Adam előre láthatólag 2021. december 22-én kerül a mozikba, szóval addig még jó sokat kell aludni.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.