Nagyjából egy éve akadtunk rá a kuflikra, és ahogy azt mondani szokták, a többi már történelem. Dániel András lényei valahogy teljesen beszippantottak minket, főleg az akkor kétéves fiamat, pedig ő akkor aztán még nem érthette tökéletesen a poénokat a sztorikban, mivel a legtöbbje nem is a gyerekeknek szól, vagyis nem, ez nem igaz, inkább azt mondom, hogy úgy vannak megírva, hogy a gyerekeknek cukik legyenek, a felnőttek viszont a fejüket fogják tőlük, hiszen ők értik a poén másik szintjét, ami nekik szól, és ami őket röhögteti meg.

Na ez a nagy szó a kuflikkal kapcsolatban. Mindenkinek szólnak, és néhol nagyon betegek, de persze jó értelemben. Aztán a könyvek után megjöttek az animációs filmes epizódok. Kiderült, hogy a kuflik filmen jobban működnek, ráadásul tele vannak olyan apró, kvázi rejtett poénnal, hogy az ember néha a könnyét törölgeti. Mert hát hogy ne röhögnél visítva például egy meglehetősen erős tájszólással beszélő varázsgombán, aki a barátaival kártyázik, mindenhová kártyalapokat rejtett el magán, ráadásul Fila melegítőt visel?

Igen, a kuflik ennyire őrültek, de emellett színesek és nagyon cukik. Kiflik és kukacok egyszerre, innen a név, ugrálnak az ugródudorukon, aztán mindenféle dolgokat csinálnak a kupacuk körül, ami egy domb az Elhagyatott réten, oda ásták be magukat a zsebásóikkal. Mindegyikük más színű, más habitusú, de nincs közöttük gonosz karakter, sőt, tulajdonképpen az Elhagyatott réten sincs egy megveszekedett antihős sem, oda kellene költözni, aztán boldogan élni színes, őrült kis életünket.

A gyerekek imádják a kuflikat. Dániel András már kihozott velük egy halom sztorit, most 13-at küldtek belőlük mozikba, mindegyik történetet Scherer Péter mondja el, aki egyébként annyira jó munkát végez, hogy a fiam már nem hajlandó meghallgatni csak úgy apától az első Kufli-könyvet, úgy kell olvasnom, mint Scherer Péter. Kösz, tényleg. Amúgy itt jegyezném meg, hogy elég jól megy, szóval innentől kezdve elgondolkodhatnék a szinkronszínészi pályán. De most nem erről van szó.

Nyilván nem olyan film ez, amire bárki beülhet, de aki érez magában némi vágyat arra, hogy egy teljesen nyakatekerten cuki, sokszor durván szürreális, mégis nagyon kedves rajzfilmet nézzen, az menjen az Egy kupac kuflikra, mintha nem lenne holnap. Sanszos, hogy nem fogják sokáig játszani a mozik, aztán majd nemsokára megjelenik neten, pont ahogy a Kedd Stúdió másik aranytojást tojó tyúkja, a Bogyó és babóca is szokott, de az még biztosan odébb van. Dániel András egyébként nemrég azt mondta, már megírta az új évad 13 részét, de hát miért is ne tette volna, a kufliknál jelenleg nincs jobb cucc a magyar gyerekkönyv piacon, de a magyar gyerekfilm piacon sem. Pattoghatnak még sokáig. Pattogjanak csak, mint egy labda. Ugráljanak, mint egy bolha. Színesek, és csíkosak, mint egy szivárványos nyalóka… na tessék, lehet, hogy túl sokszor néztük mi is.