A rock'n'roll nem egy tánc. Inkább egy olyan életforma, amibe legtöbben belehalnak. Ők azonban mégis túlélték, néha még a saját halálukat is.

  1. 10 / 10

    Slash

    Az ex-Guns-gitáros számára az alkohol csak a jéghegy csúcsa volt. Minden idők egyik legnépszerűbb bandájának egyik legnépszerűbb tagja persze bele is csapott a lecsóba rendesen, többször adagolta túl magát, állítása szerint pedig egyszer bele is halt, de csodával határos módon visszatért közénk.  Hajdanán már az orvosok is lemondtak róla, egyik dokija például egészen konkrétan hat napot jósolt a rocksztárnak. "Amikor túladagolod magad, mindig jön egy olyan jelenet, amikor mindenki olyan gyorsan mozog, és zajokat hallasz a rádiókból és mindenfelől. Sokszor tapasztaltam már!" – nyilatkozta. Ahhoz képest, hogy maga sem érti, hogyan lehet még életben, jobb formában van, mint valaha.

  2. 9 / 10

    Ozzy Osbourne

    Az ember, aki felszívott egy csík hangyát Tommy Lee-vel, az ember, aki leharapta egy denevér fejét, az ember, aki többet ártott már magának, mint amennyit egy normális szervezet elbír. Ozzy létezése maga a csoda, pláne azok után, hogy annyi tudatmódosítót tömött magába, amitől a mai napig nem emlékszik a nyolcvanas évekre. De nem csak folyamatos drogproblémái miatt nem érti senki, mit keres még az élők között, 2003-ben ugyanis súlyos balesetet szenvedett quadjával, miután nyolc napot töltött kómában, a pár nap alatt pedig orvosai szerint kétszer halt meg. De Ozzy él és virul, egy ideje már megint a Black Sabbath énekeseként rendetlenkedik.

  3. 8 / 10

    Steven Tyler

    Abszolút igazságtalanság lenne kihagyni az Aerosmith frontembere mellől kedves kollégáját, Joe Perryt, akivel ketten mindent megtettek azért, hogy megkaphassák a megtisztelő Toxic Twins címet. A banda énekese és gitárosa ugyanis a hetvenes évektől nagyjából a kilencvenesig minden pillanatban be volt állva valamitől, Tyler mondjuk különösebben később sem volt mindig teljesen józan. A nyolcvanas években anyagilag is majdnem ráment a kokainra és a heroinra. "Húszmillió dollárt tapsoltam el. Felszívtam a Porschémat, felszívtam a repülőgépemet és felszívtam a házamat is" – mondta egy interjúban. A rehabot többször megjárt Tyler maga is azt mondja, szerencsés, hogy egyáltalán valahogy életben maradt.

  4. 7 / 10

    Pete Doherty

    A fene sem érti, Doherty hogy él túl mindenkit. Az ex-The Libertines-vezér ugyanis maga a tökéletes függő, aki azért drogdílerkedett, hogy saját fogyasztását is fizetni tudja. Alig volt életében egy tiszta pillanata, egyszer pedig 2009 októberében még a szíve is megállt. De mégis a Földön jár és alkot, túlélte kedves barátnőjét, Amy Winehouse-t is, akiről lehetett sejteni, hogy sztorija túl korán ér tragikus véget.

  5. 6 / 10

    Keith Richards

    Richards ivott magának egy megjegyezhető arcot. Persze a drogoknak is volt ebben némi szerepük. A Rolling Stones gitárosának neve egybeforrott a függőség fogalmával, egészen 62 éves koráig fogyasztott aktívan kokaint, amikor is sikerült leesnie egy fáról, és komoly fejsérülést szenvedett. Hát nem volt józan. Az orvosai sem tudják, miért jár még köztünk. Ő azt mondja, valószínűleg azért, mert mindig tudta, hol kell megállni, ennek köszönhetően túladagolása sem volt. Ez mondjuk elég idióta magyarázat, de fogadjuk el, jobb válasz úgysem létezik erre a kérdésre.

  6. 5 / 10

    Lemmy Kilmister

    A Motörhead frontembere már szinte összenőtt a whiskeyvel. Szereti menüben is fogyasztani, némi speed kíséretében. Adhatod neki nagyobban. Lemmy mindent megtett azért, hogy kivonja magát az élet nevű játékból, egyszer majdnem sikerült is neki, akkor azonban súlyos kiszáradás miatt vitték kórházba. Hihetetlen elhinni ezt egy olyan emberrel kapcsolatban, aki folyamatosan iszik. Persze, az alkohol dehidratál, és ő persze nem szereti keverni semmiféle egyéb egészségre káros folyadékkal. Azt mondta, szeretne a színpadon meghalni. Egyszer biztos összejön neki.

  7. 4 / 10

    Dave Gahan

    Gahanről sem igazán tudjuk, hogyan élte túl legjobb lemezét. A Songs of Faith and Devotion klipjeiben és turnéján egy Jézus-forma köszönt vissza, aki láthatóan nem volt tiszta, de olyan elementáris erővel parádézott, amivel nagyon nehéz volt vitatkozni. Dave-vel már régóta nem volt rendben semmi, heroinfüggősége miatt kialakult paranoiájának köszönhetően egy időben még a szemetet is fegyverrel vitte ki. ’95-ben felvágta az ereit. Túlélte. ’96-ban túllőtte magát, és a klinikai halál állapotában saját elmondása szerint kilépett a testéből, majd a plafon körül lebegve látta, hogyan mentik meg az orvosok az életét. Túlélte. Azóta tiszta. Valószínűleg csak ezért lehet még mindig a Depeche Mode tagja.

  8. 3 / 10

    Elton John

    Elton nem mindig volt ennyire visszafogott. Régebben ő volt a drogok legnagyobb cimborája, annyira összehaverkodtak, hogy ’75-ben túl is adagolta magát, de megúszta épp bőrrel. Bevallása szerint ő volt a legnagyobb drogos a rocktörténelemben. Napokig volt képes partizni alvás nélkül. Később bulimiás lett, őt azonban még ez a kór sem győzte le. Drogproblémái és betegsége már a múlté, de mintha az ég csak nem szeretné, hogy az élők sorában maradjon, ezért idén újból veszélybe került az élete, súlyos vakbélgyulladása az orvosai szerint is halálos lehetett volna, de éppen időben sikerült elkezdeni a kezelést.

  9. 2 / 10

    Anthony Kiedis

    Minden nagy rockzenekarnak át kell esnie egy súlyos drogos időszakon. A Red Hot Chili Peppers frontembere is kivette a részét a nagy partiból, nem is nagyon fogta vissza magát. Már 14 évesen kipróbálta a heroint, onnantól kezdve nem volt megállás. Imádta a China White-ot, mértéktelenül, bárhol és bármikor. Amikor beütött a buli, kis barátaival mindent megtett a halotti bizonyítványa kiváltásáért, amely akkori gitárosuknak, Hillel Slovaknak sikerült is. Kiedis nem sokat tanult az esetből, legalábbis akkor nem, de ma már nem heroin helyett ózont fecskendeznek az ereibe, legalábbis önéletrajzi könyve, a Scar Tissue szerint. Érdemes elolvasni, és elcsodálkozni, mi mindent túl lehet élni, ha szerencsés az ember.

  10. 1 / 10

    Nikki Sixx

    Ha valaki tudni szeretné, milyen is egy drogos elme agya, olvassa el a Mötley Crüe basszerosának Heroin naplók című könyvét. Döbbenetes mű. Sixx ugyanis heroinfüggőségének minden mozzanatát papírra vetette, így tudhatjuk meg, hogy paranoiája miatt miért bujkált egy shotgunnal a szekrényében. Azt mondja, legalább öt–hatszor túladagolta magát. Egy ’87-es túllövése után halottnak is nyilvánították. De képébe röhögött a kaszásnak, így még mindig emberi formában jár kicsiny bolygónkon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés