John Goodmannek mindig örülünk, mint ahogy annak is, ha egy rendező kipróbál valami újat egy zsánerrel, s még a tehetsége is megvan hozzá. De az Elrabolt világnak csak a koncepciója izgalmas – a végeredmény hiába ambiciózus, ha nincs benne lendület, s megjegyezhető karakter. Kritika.

Olyat még tényleg nem nagyon láttunk, hogy mi történik az idegen lények inváziója után – mi van akkor, ha a rossz szándékú izék (itt és most hatalmas tüskéjű szörnyetegek) nem irtanak ki minket teljesen, s itt maradnak uralkodni. Mi lesz, mi lesz... Diktatúra lesz, az lesz. Egyfajta látszat-koalíció a föld alatt elbújva irányító bestiák, s az emberek között. Hogy miért? Leginkább azért, mert kellenek nekik az ásványi kincseink, s a segítségünk.

 

Az ötlet nem rossz, s a főszereplő-városnak kiszemelt Chicago valóban nyomasztó képet mutat e vízióról. Itt tevékenykedik William Mulligan (John Goodman), a kissé megfáradt nyomozó, akinek az a dolga, hogy elkapja azokat az összeesküvőket, akik kihasználva a földönkívüliek által kitalált, s igen hatékonyan működtetett orwelli rendszer gyenge pontjait, merényletre készülnek a megszállókkal kollaboráló kormányzó ellen.

Mert szerintük nem jobb a békés rabszolgaság, mint a halál, ráadásul a nagyon gazdagoknak most is jó. Hiába van új himnusz, hiába ünnepli a kettős hatalom hatalmas stadionokban, hogy együtt egyre jobban teljesítenek, ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van. És nagyon úgy áll a helyzet, hogy nincs más megoldás, mint a terrorizmus.

Igen, ez elég érdekfeszítőnek hangzik, csak az a baj, hogy Wyatt hiába küzdött évekig azért, hogy feleségével közösen írt forgatókönyve megvalósulhasson, s hiába igyekszik feszült, s hiteles hangvételben mesélni az akcióról, ha Goodman figuráján kívül egyetlen igazán érdekes karaktert sem sikerült alkotnia. Igaz, Vera Farmigát például minden körülmények között jó nézni, de olyan sokat neki sem enged meg az Elrabolt világ.

25 millió nyilván kevés egy igazán látványos sci-fi-hez, még akkor is az, ha most nem a CGI a fontos, hanem a dráma – viszont nem is a külalakon bukik el a film, illetve nem azért lesz belőle egyszer nézős „ésakkormivan-film”, mert láttunk már ennél félelmetesebb rémeket és szebb űrhajókat, hanem azért, mert nehéz olyan szereplőknek drukkolni, akiket nem ismerünk meg eléggé.

Nem a sztárok hiányoznak az Elrabolt világból, hanem az az érzelmi plusz, ami nélkül még úgy sem megy az azonosulás, ha Wyatt metaforái elvileg elintézhetnék azt is, hogy kényelmetlenül ráismerjünk valamire, ami ufók nélkül is eléggé benne van a levegőben egy ideje.

De profizmus ide, John Goodman oda, így csak a vállunkat vonogathatjuk.

5
  • Erős az alapötlet
  • Üres a végeredmény
  • A filmvégi csattanó azért működik – csak kár, hogy a trailer nagyjából elspoilerezte

Füst, Fény, Hollywood

Életmód

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon