Egy egész generáció bámulta és követelte őket hétről hétre a legnagyobb zenecsatornán. De mi történt velük azóta?

Ray Cokes

Műsor: Most Wanted

A zenei témájú televízióműsorok történetében nem nagyon akadt és nem nagyon akad manapság sem annyira szórakoztató és intelligens műsor, mint amilyen a Most Wanted volt. A műsorvezető, egy bizonyos Ray Cokes ugyanis olyan vehemenciával vetette bele magát minden egyes adásba, és olyan sajátos univerzumot teremtett kisbarátaival, amitől nem lehetett sem elaludni, sem rosszkedvűnek maradni egy esetleges rossz nap után.

Cokes műsora legnagyobb szívfájdalmunkra ’95-ben véget ért, nagyjából a stílusban rejlő minőség is vele szállt alá a sírba, mármint szállt volna alá, ha eltűnt volna teljesen. Ray mindig is velünk maradt, már ha odafigyeltünk rá. Vezetett közös rádióműsort Naughty Ninával egy német adón, 1998-ban a Virgin Radión folytatta a Most Wanted-szellemiséget, majd a French 4-on tévézett. 2008-ban áttette a székhelyét Berlinbe, onnan egy évvel később Belgiumba vette az irányt, ahol a mai napig is él.

Tavaly a Belgium Got Talent zsűritagjaként parádézott, sőt, még turnéra is indult Ray’s Guesthouse című projektjével, ami amolyan nézőket bevonó, élő beszélgetős találka volt, vagy ahogy ő nevezte, rock ’n talk show, zenészekkel, fellépésekkel, poénokkal. Hol is láttunk már ilyet? Igen. A Most Wanted tovább élt, ebben a formában. Ray jelenleg a belga Classic 21 rádióadón vezet műsort francia nyelven, minden vasárnap délután egy és négy között. Öröm, hogy még mindig itt van velünk, de Andy Cam akkor is hiányozni fog.

Vanessa Warwick

Műsor: Headbangers Ball

A mai szemmel inkább megmosolyogtató stílusú csaj már kinézetre is maga volt az MTV-ből áradó rock, és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a hölgyemény Ricky Warwick, a The Almighty rockbanda frontemberének a felesége volt. De ez már mind múlt idő. Hét évig vezette szakadt bőrcuccaiban a Headbangers Ball-t, majd lelépett az MTV-től, karrierje pedig nagyon furcsa fordulatot vett.

Vanessa saját produkciós céget alapított, az egyik első felkérése pedig a Sony Musictól érkezett, akik azt szerették volna, ha összeállít egy úgynevezett Electronic Press Kitet (ami videóanyagot jelöl többnyire interjúkkal, klipekkel és egyebekkel), mely arra hivatott, hogy egy éppen befutni készülő sztárt népszerűsítsen Európában. Ez a sztár nem volt más, mint Ricky „undosztreszmáriá” Martin, akinek karrierje sokat köszönhet Vanessa áldásos tevékenységének. Na ez a nem metál!

Cége nem nagyon tudott szabadulni a latino-poptól, mondjuk nem is nagyon akart, a későbbiekben egy sikeres latin popműsort gründolt össze a nő Latino Loco címmel, melyet Julio Iglesias Jr. vezetett. A rocktól sem fordult el teljesen, ő rendezte ugyanis a Motörhead 2001-es, de csak 2003-ban boltokba került Live @ Brixton Academy DVD-jét, de nagyjából ennyi a kapcsolat és semmi több, az utóbbi években ugyanis olyan előadóknak gyártott press kiteket, mint Craig David, a Coldplay és Kylie Minogue, legnagyobb álma pedig egy Madonnával közös munka.

Paul King

Műsor: Greatest Hits

Az MTV hőskorának egyik legnépszerűbb műsorvezetője már sztárként került a zenecsatornához, ő volt ugyanis a King nevezetű zenekar frontembere, aki néhány brit top 10-es slágert leszállított tévés karrierjének elérkeztéig, köztük a legismertebb a Love and Pride volt, amely egészen a slágerlista második helyéig kapaszkodott fel. Bár azt hozzá kell tenni, hogy későbbi szólókarrierjének sikertelensége miatt húzott el tévézni ’89-ben.

1994-ben már az MTV testvéradóján, a VH1-on volt látható, és tulajdonképpen sosem mozdult el a csatorna közeléből. King az MTV Networks egyik executive producere, mellékállásban dokumentumfilmeket rendez, és nem készül visszatérni a műsorvezetéshez. Egy 2009-es interjú szerint azért sem, mert egyszerűen nincs rá ideje jelenlegi munkája mellett. De nincs ezzel baj, miért is lenne, így legalább marad ideje boldogan éldegélni családjával és kutyáival új állása mellett.

Simone Angel

Műsor: Party Zone

A holland Simone ’91-ben szegődött az MTV-hez, és kilenc évig ott is maradt, ezzel megdöntötte a leghosszabb munkaviszony rekordját a csatorna műsorvezetői között. A Party Zone háziasszonya ’91-ben maga is szeletelést elősegítő dalokkal jött ki, amikor sikerült leszerződnie az East 17 és a Bros menedzserével, Tom Watkinsszal. Zenei karrierje azonban néhány próbálkozás után csúnya véget ért, mivel a kutyát sem érdekelték az egyébként a kor szellemiségéhez minőségben és mondanivalóban (értsd: sima pumpára előadott hagyd, hogy az érzés úrrá legyen rajtad-szövegek) bőven odaillő dalok.

Simone 2000-ben egy német tehetségkutató, a Popstars zsűriszékébe is beült, utána pedig nagyjából el is tűnt a tévéképernyőkről. Hozzáment Andy Hunt focistához, majd beleszeretett Belize-be, egy aprócska Karib-tengeri országba. Férjével odaköltöztek, és vezetgették a Jungle Dome nevezetű hotelt, amely már évek óta vevőjét keresi több mint félmillió fontért, illetve kocsikkal és minden egyéb hozzáfűződő csodával együtt akár 700 ezerért is elvihető.

Angel állítólag nem igazán bír meglenni a média világa nélkül, tulajdonképpen csak azért tűnt el, mert két gyereket szült, a jövőben pedig szeretne elcsípni egy állást Európában valamelyik tévétársaságnál. Mivel ezt 2009-ben nyilatkozta, és azóta sem történt előrelépés, gyanítjuk, hogy nem mehet olyan könnyen a művelet. Ráadásul egy gyors elköltözés után visszacuccoltak Belize-re, miközben a Jungle Dome még mindig eladó. Az eset furcsasága önmagában megérne egy X-Akták-epizódot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés