Órákig lehetne – ami azt illeti, a megfelelő társaságban szoktak is – vitatkozni azon, hogy az immár több, mint ötven éves története során melyik színész adott a legtöbbet hozzá James Bond nimbuszához, az viszont biztos, hogy az alapokat Sean Connery fektette le. Persze nemcsak az alapokat, hanem a dögös kémnőket is, akik a sorozat kezdete óta kiemelt szerepet kaptak a forgatókönyvíróktól, így már a korai években sem lehetett a 007-es ügynököt hölgytársaság nélkül ábrázolni. Bizonyíték erre a nemrég piacra dobott öt moziplakát, amelyek még akkor is ínyencfalatnak számítanának a rajongóknál, ha utánnyomott darabokról beszélnénk – de nem, bizony eredeti plakátokról van szó. A Dr. No és a Goldfinger korabeli grafikái ugyanis túlélték az elmúlt évtizedeket, noha egyikük igencsak távolról, egész konkrétan Japánból érkezett, míg három másik az Egyesült Királyságban, az utolsó pedig Franciaországban pózolt a hatvanas években. A nemrég meghirdetett aukciókra így egész biztos, hogy csak tömött pénztárcával érdemes benevezni, ám ha sikerrel jársz, egy igazi relikviát szerezhetsz meg a 007-es ügynöktől.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában