Baltasar Kormákur a 101 Rejkjavik óta tulajdonképpen nem igazán készített igazán ütős filmet, legutóbb Denzel Washingtonnal és Mark Wahlberggel lövöldözött a 2 kaliberben, ami egy korrektnél egyetlen fokkal sem jobb akciófilm volt, az Everestben azonban érezhetően meg akarta mutatni magát. Szó sincs arról, hogy bevonulna a filmrendezés legnagyobbjai közé, de nagyon tökös tettet hajtott végre. Ahelyett, hogy végképp csöpögőssé tenné művét, végig abszolút két lábbal a földön marad, és úgy teremt fagyos hangulatot (szar szóviccek rulez), hogy igyekszik nem túlzásokba esni.

Pedig lazán eshetett volna túlzásokba, mert a családi drámákat, szerelmeket és egyéb háttérben húzódó nyalánkságokat a könnyesebbnél is könnyesebbé tehette volna, ehelyett marad a szikár bemutatás, és ennek nagyon lehet örülni. A szerencsétlenül járt Everest-hódító csapatok története így hihető, mellbevágó és nem utolsósorban látványos is, és mivel jobbnál jobb színészek játszanak benne (Jason Clarke, Jake Gyllenhaal, Emily Watson, Josh Brolin, Keira Knightley), a hiba lehetősége annyira minimális, mint az oxigén mértéke a Mount Everest tetején.

Kormákur ügyesen lavíroz a realitás és a blockbusterek határmezsgyéjén, és a fene se hitte volna, de elérte, hogy csak 3D-ben ajánljunk egy filmet, az Everestet ugyanis térhatásban, IMAX-vásznon kell látni, úgy lehet igazán érzékelni a magasságokat, a mélységeket, 4DX-ben talán még valamelyik testrészünket is lefagyasztják, és az sincs kizárva, hogy néhányan örökre ráfagynak a terem valamelyik 0-24-ben, ha kell, ha nem, rázkódó székére. Tényleg ott vagyunk, mi is mászunk, mi is aggódunk, és lehet, hogy egy darabkánk ott marad egy hegyen, ahol még sosem jártunk, és nagy valószínűséggel nem is fogunk.

Szemét gyerek ez a Kormákur egyébként, mert a film első 70 percében elhiteti veled, hogy ez bizony egy sétagalopp lesz különösebb igazi konfliktusok nélkül, amikor aztán lecsap a vihar, és olyan fordulatot vesznek az események, amelyekre nem is gondolnál az Everest addigi hangulatából. Pont ezért tudja bevinni a gyomrost, elhiteti veled, hogy minden rendben lesz, de ha ismered azt a valós történetet, amelyből ez a mozi is készült, akkor tudod, hogy jön a saller, méghozzá kíméletlenül. De hát ezekért a sallerekért járunk moziba, és ha ehhez jó látvány is párosul, akkor meg vagyunk véve kilóra. Az Everest kiosztja a maga pofonját, és ha jobban fel tudta volna építeni a karaktereit, akkor minden idők legjobb katasztrófafilmjei között tartanánk számon. Így csak egy nagyon jó filmként jegyezzük fel, ami lebeszél bárkit a hegymászásról, és eszedbe sem jut majd utána jégkrémet enni.