A Q-ügyosztály újra akcióban a Nyomtalanul után, de sajnos nem tudja hozni az első résszel elkezdett színvonalat

Aki látta a Nyomtalanul-t, az joggal várhatta, hogy Jussi Adler-Olsen Q-könyveiből mostantól bizonyos időszakonként remek nyomozós mozik kerülnek majd ki, de egyelőre óvatosan kell ilyesmikre vágynunk, hiszen a sokat ígérő első rész után most egy kicsit zavaros második epizód került a vásznakra, ami minden tekintetben igyekszik többet adni, de végeredményként sajnos egy szórakoztató, de felületes mozi kerekedett ki belőle.

 

A Nyomtalanul-ból már megismertük a Carl-Assad nyomozópárost, akik a 2013-as filmben egy eltűnt nő után kajtatnak izomból, most viszont egy eltűnt nő után kajtatnak izomból. De ezúttal a helyzet egy picit bonyolultabb. Ennek a hölgynek ugyanis van némi köze egy kettős gyilkossághoz, és akadnak olyanok, akik szeretnék, ha ez a bizonyos hölgy, Kimmie egyáltalán ne tudna beszámolni arról, mi is történt évtizedekkel ezelőtt. A Q-ügyosztály most ezt a réges régi, megoldatlan ügyet veszi elő, és igyekszik rendbe tenni, de ha azt hitték, hogy első közös ügyükkel volt nehéz helyzetük, hát akkor óriásit tévedtek.

Nagyon ígéretes helyzetből indul a sztori, mert van itt szexi nő, rosszcsont, véreskezű diákbarátság, rosszban sántikáló gazdag férfi, és persze az a hűvös, skandináv hangulat, ami minden nyomozós filmnek jól áll. Hát lehet egyáltalán ellenállni a Fácángyilkosok-nak? Egyetlen baj ereszkedik mindössze szépen lassan a képbe, méghozzá az, hogy a film végére jössz rá, hogy tulajdonképpen egy hatalmas kuszaság volt, amit láttál, nem nagyon lehet összerakni a képet, mert a puzzledarabkák között nem kevés olyan akad, ami jóformán nem is illik bele a koncepcióba.

Bár nem olvastam a könyvet, egyesek szerint ez a Q-széria egyik gyengébb darabja, amivel egyet is tudnék érteni, mivel a szögegyenes, de szórakoztató és feszült Nyomtalanul után most egy felesleges és a sztori szempontjából értelmetlen szálakkal is megpakolt nyomozás áll elő, amit mintha nettó skandináv hangulattal próbálnának meg eladni, drámával, értelmetlen megnyilvánulásokkal, de úgy, hogy azért a stáblista elérkezésére csak-csak meg tudjon valamilyen módon állni a maga lábán.

Kifejezetten nevetséges például, hogy a fene egye meg, de valahogy csak belehegesztettek egy szexjelenetet a sztoriba, csakis azért, hogy kiderüljön, mennyire gonoszak ám ezek a fiatalok. Nevetséges Carl nagy kinyilatkoztatása Kimmie felé, amikor elmondja, miért csinálja, mert egészen addig a pontig sem sikerült felépíteni úgy a karaktert, hogy igazi súlya legyen bármilyen érzelmi kitörésének. Nincs túl sok haszna a titkárnő karakternének sem, van, jó kávét főz, aktivizálja magát, de tulajdonképpen semmit sem tesz hozzá a történethez azon kívül, hogy megtudjuk, amit eddig is tudtunk, Carl bizalmatlanabb, mint fogyasztóvédelmis a kánikulai popup pacalbolt előtt.

De mégis, a Fácángyilkosok annak ellenére, hogy tátongó lyukakkal van tele, és inkább tűnik egy nagyon hosszúra nyújtott tévés nyomozós sorozat egyik epizódjának, abszolút nézhető darab, de jövőre már nem fogunk emlékezni rá. Talán majd a Q-ügyosztály új filmje, a Palackposta megmutatja, hogyan kell ezt csinálni, de ha bárki is nagyon rá lenne gyógyulva a nyomozós filmekre és sorozatokra, annak irány a mozi, csak ne dőljön be túl gyorsan a cselnek: ez a film annak ellenére sem az új A tetovált lány, hogy tulajdonképpen annak indul. Sötétnek sötét ez a dán mozi, csak egy icipicit összecsapott.

7
  • Igyekszik túllépni elődjén, de az igyekezetben végül széthullik
  • Rengeteg a felesleges szál és történés
  • Skandináv krimihangulat, ami mindig jó

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon