A Felelsz vagy mersz egy egész jó alapötletre húz fel iszonyú béna horrorfilmet, amelynek főgonosz démona csak akkor lenne legitimálható, ha még alsós lenne egy általános iskolában.
Ezúttal nem egy tárgyat, egy egész házat vagy egy személyt száll meg egy démon, hanem egy játékot. Ez már csak egy ilyen démon. Olyan, ami csak akkor kísért, amikor beszállsz egy felelsz vagy mersz körbe, aztán onnantól kezdve úgy viselkedik, mint valami perverz kisiskolás. Ezzel a démonnal van megáldva egy baráti kör, akik Mexikóba mennek bulizni, hogy aztán a sokadik pia után belefussanak egy szimpatikus idegenbe, aki kicsit ki akarja nyújtani az éjszakát a csapattal, méghozzá úgy, hogy egy elhagyatott, büdös helyen felelsz vagy merszet akar velük játszani. Hát mi sülhetne el rosszul?!
Onnantól kezdve indokolatlan pillanatokban olyan széles mosoly varázsolódik emberek arcára, mintha meg lennének futtatva valami Snapchat-filterrel, és jön az obligát kérdés: akkor a kedves játékos most felel vagy mer-e. És meri vagy nem meri? És ha nem meri, akkor hogyan leli halálát a delikvens azonnal? Gondolhatnánk, akkor innentől kezdve mindenki felel, oszt jó napot, maximum durva igazságok kerülnek napvilágra, és nem folyik majd a vér, talán a beborozott mulatószenészként vigyorgó megszálltak arcáról is lefagy a mosoly, de nem, a játékot nem lehet így játszani. Mert nem. És kész. És ha merni kell, ott bizony valaki nem jár jól. Vagy igazából ez sem biztos.
Mert mit kell megtenni? Vedd elő a farkad nagy tömeg előtt! Mondd meg apádnak, hogy meleg vagy! Feküdj le a szexi barátnőd szexi barátnőjével! Mondd el a legnagyobb titkodat! És amikor már végképp kell az erőszak, akkor tényleg eldurvulnak a dolgok. És mire kell felelni? Kibe vagy igazából szerelmes? Gondolsz arra, hogy elő akarod venni a fegyvert a szekrényből? Valld be, hogy a barátnőd csalja a barátját! Lehet, hogy kegyetlen ez a démon, de totálisan olyan, mintha a harmadikos Kovács Pistike megszerezte volna az emberek megszállásának csodálatos tudományát, és komplett faszságokra kényszerítené a környezetét. Mint valami sulis szívatás, ami egy idő után eldurvul ugyan, de ha igazán belegondolsz, hogy ez a menet 80%-ban milyen próbatételekből áll, akkor inkább röhögsz, mint félsz.
A Felelsz vagy mersz nem csak hogy nem ijesztő, de nevetséges is. Fiatal színészek csaponganak benne ide-oda, és néha már nekünk kínos, hogy mennyire nincs feszültség olyan helyzetekben, ahol elvileg nagyon izgulnunk kellene a karakterekért. A játéknak meghatározott szabályrendszere van ugyan, amitől ha eltérsz, jön a vigyori kaszás, de simán fel lehet rúgni, a megoldás pedig annyira röhejes, annyira erőltetett, hogy az már nekünk kellemetlen.
Kicsit olyan a Felelsz vagy mersz, mintha lett volna egy elég jó alapötlet, amiből mindenképpen gyorsan filmet kellett volna forgatni, de a forgatókönyv 40%-a még hiányzott a forgatás előtti napon, úgyhogy összedobták azt 1-2 óra alatt. Nem sok ötlet maradt addigra, a „nagyon félelmetes próbatételek” pedig totálisan érdektelenek maradtak, ezért befejezték úgy, ahogy, aztán csak lesz valami.
Hát valami, az lett. Nem egy igazi tinihorror-klasszikus, hanem egy hatalmas zűrzavar, ami egy kicsit sem ijesztő, bár azok, akiket kiver a víz az irreálisan széles mosolyú emberektől, még találhatnak okot a borzongásra. De arra tényleg jó egy Snapchat-filter is, használj hát egyet, és közben gondolj vissza a legrosszabb gimis történeteidre. Még az is ijesztőbb lesz, mint ez a film.