Előfordulhat, hogy te is azt hitted, a The Kelly Family a kilencvenes években feladta, de az a helyzet, hogy az együttes még mindig nyomja.

A kicsit giccses country utánérzéseikkel Németországban meglehetősen népszerűek a mai napig. 2019 nyarán például az eberni Eyrichshof kastélyban léptek fel, ahol a 39 éves Angelo – tudod, a hosszú szőke hajú srác az An Angel című dalból – felhívta a színpadra négyéves kisfiát, Williamet, aki egy gyerekgitáron játszva elénekelte a What a Wonderful World című számot.

Helyből egy tök cukker sztori lenne, ugye?

De nem Németországban!

Angelo ugyanis ezzel a hatályos német szabályok szerint gyerekmunkára kényszerítette a picurt, ezért a hassfurti közigazgatási bíróság meg is dobta egy 5000 eurós bírsággal.

Angelo Kelly és a family

Angelo természetesen fellebbezett, a fellebbviteli bíróság pedig 3000 euróra csökkentette a bírság összegét, ami még mindig egymillió forint körüli összeg. Emberünk ezt sem fogadta el, és valószínűleg nem azért, mert nem tudja kifizetni a bírságot, inkább a mögöttes gondolatisággal lehet baja.

Ő azt mondja, hogy soha nem kötelezte a kis Williamet arra, hogy énekeljen a színpadon, ezt a gyermek mindig a saját akaratából tette. Nos, ezen is lehet vitatkozni, de azon nem, hogy a vonatkozó szabályok szerint

15 éven aluliakat csak akkor szabad foglalkoztatni, ha az illetékes hatóságok erre megadják az engedélyt.

Az engedély alapján egyébként hat éves kor alatt is felléphetnek gyermekek koncerteken, de csak 8 és 17 óra között, maximum két óra időtartamig. A kis William ugyan csak egy fél órát játszott a koncerten, de majdnem fél 9 volt, mikor elhagyta a színpadot, így a fellépés semmiképpen nem felelt meg a jogszabálynak.

Hangozzék tehát bármilyen rosszul, lehet, hogy Angelónak meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy ő bizony illegális gyerekmunkára kényszerítette a négyéves kisfiát.

Ez is érdekelhet:

10 éves Rebecca Black Friday című opusza, ki is jött egy új verziója

Partyin'. Partyin'. Fun. Fun. Fun. Már 10 éve. És most újra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés