Jöhetnek itt bármivé átalakuló, emberi adottságokkal megáldott csodagépezetek, mi mégis a régi modellekért rajongunk. Például értük.

T–1000

Nincs nála legyőzhetetlenebb robot ezen a földkerekségen. Ha nem rettegtél tőle, akkor téged már semmi sem lep meg. Robert Patrick félelmetes főgonosza a Terminátor 2-ből a mai napig is kísért minket folyékonyságával és Steven Seagalt alázó eszköztárával. Megállíthatatlan, elfelejthetetlen.

Mikrobi

Mert a magyaroknak is van szerethető robotjuk. Nem is akármennyire szerethető! Mikrobi 1975-ben mindössze tizenhárom epizód erejéig volt velünk, de annyira a szívünkhöz nőtt, hogy megsirattuk azt a kegyetlen vandalizmust, ahogy a játékos gyerekek az utolsó epizódban elbántak vele. Egy szerelő előkaphatná őt ennyi év távlatából, csak ne a Kis Vuk készítői vegyék kezelésbe!

Johnny 5

A Rövidzárlat mindkét részének főszereplője hamarosan újra köztünk gurul majd, így könnyen visszakerülhetünk a gyerekkorunkba, amikor még mindannyian egy olyan haverra vágytunk, mint amilyen ő volt. Na meg persze olyan olvasási képességekre is. Johnny, aki egy villámcsapás következtében lett teljesen emberi, az egyik legennivalóbb robot a filmtörténelemből. Hiányzik.

Bishop

A bolygó neve: Halál-ban szerettük meg. Mondjuk úgy, hogy nem szerethettük sokáig, hála a királynőnek, aki tesz arról, hogy több darabra hulljon Bishop karrierje, már ha lehet ezt karriernek nevezni egyáltalán. Halálából azt is megtanultuk, hogy az androidok valamiért fel vannak töltve tejjel. Sok tejjel.

R2D2

Soha egy szavát sem értettük, de tudtuk, hogy ő a legjobb fej az egész Star Wars-univerzumban. Lehet, hogy pontosan ezért. Az biztos, hogy jobban kedveltük a tudálékos C3PO-nál, aki annyit ótervezőmözött, hogy a végén már inkább szétszereltük volna.

Wall-E

A Pixar egy olyan karaktert adott a gyerekeknek, akit a felnőttek zártak szívükbe igazán. Mert a Wall-E sokkal inkább sci-fi, mint cuki animációs mese, főszereplője pedig hiába aranyosra fazonírozott, mégis olyan összetett, hogy azt semmilyen gyerkőc nem érti igazán. Hatalmas köszönet érte!

Data

A Star Trek-univerzum egyik legkedveltebb karaktere, akinek semmiféle érzelmei nincsenek (egy darabig legalábbis), mi viszont mégis jobban kedveltük őt bárkinél. Jó, William Shatnernél nem kedvelhetünk senkit sem jobban, de ő nem android. Legalábbis egyelőre még nem derült ki róla. Brent Spiner 2002-ben, a Star Trek: Nemesis-ben megvált a karaktertől, de ez nem akadályoz meg minket, hogy egy életre Dataként gondoljunk rá.

Robotzsaru

Peter Weller zseniálisan formálta meg a kőkemény képregényhőst Paul Verhoeven kíméletlen mozijában, és maradjunk annyiban, hogy Joel Kinnaman is megtette a magáét José Padilha sokat vitatott remake-jében. Annyi biztos, hogy a rendfenntartó erők legkeményebbikét bármilyen formában szeretjük, de azért musicalváltozatot nem kérnénk belőle.

Szuper Haver

1999-ben Brad Bird még nem CGI-mozikkal igyekezett mindenkit levenni a lábáról, első nagyjátékfilmes rendezése hagyományos rajzfilmként indult el világhódító útjára, és le is vett a lábáról mindenkit, aki csak jegyet váltott rá. Ennek oka pedig a főhős robot, akit bár nagyon jó szívvel áldott meg a tervezője, mégis útban volt az emberiségnek. Hát lehetett őt ezért nem szeretni?

Gigolo Joe

Azért abban mégiscsak akad valami perverz, hogy az emberiség a szerencsétlenül járt nők szolgálatára egy Jude Law-kinézetű, borzasztóan magabiztos androidot tervez, aki tulajdonképpen férfiprosti üzemmódban éli féméletét. Law kihozta a karakterből a maximumot, a női nem pedig elkezdett álmodozni a technikai fejlődés csodáiról. Rossz hír nekik, hogy a technikai fejlődés köszöni, jól van a béka feneke alatt. Legalábbis ebben a tekintetben.

Bender

A rajzfilmtörténelem egyik legparasztabb robotja, a Futurama talán legszórakoztatóbb figurája, aki miatt millióan nézték a sorozatot. A lazán tahó beszólásokkal operáló Bender nagyon tud hiányozni a széria befejezése óta, valószínűleg sokára lesz valaki annyira bátor, hogy egy ilyen piálós, cigizős, embergyűlölő robotot álmodjon valamelyik sorozatba vagy mozifilmbe. Van időnk. Kivárjuk.

Marvin, a paranoid android

Csakis Douglas Adams fejéből pattanhatott ki egy depressziós robot ötlete, Marvin, akinek minden mindegy a Galaxis útikalauz stopposoknak sorozat- és filmverziójában is boldogított minket, de sajnos az érzés nem volt kölcsönös.

Terminátor

Élő szövet fémvázon. Arnold Schwarzenegger a mimikai tilalom vonatán. Ha egyik Terminátor-filmből sem tudsz idézni, akkor csak nem gondoltál vissza rájuk elég erősen. Schwarzi lett minden idők egyik legikonikusabb robotja, akár van rajta élő szövet, akár nincs, de a CGI-verzióját még így is kikérjük magunknak a Terminátor: Megváltás című förmedvényből.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon