Dave Grohl eladta a lelkét az ördögnek. Más magyarázat nincs arra, amit ez a fazon művel a zenekarával. A Foo Fighters nyolcadik lemeze ugyanis erős, még akkor is, ha nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a legkevésbé jó FF-album, ami valaha napvilágot látott. Persze az, hogy mit jelent a jó, eléggé szubjektív ügy, szóval hagyjuk is, maradjunk annyiban, hogy nem volt még olyan lemezük, amit jóra kellett hallgatni. Mert 2014-ben már valami vagy egyből ultrafasza, vagy nem. Nincs második esély.

Emlékszem azokra az időkre, amikor még havonta egy, habzsidőzsi esetén két kazettát tudtam csak megvenni. Ha mellényúltam, akkor megszívtam, maradt a jóra hallgatás intézménye, azaz addig kellett újra és újra rányomnom a play gombra, amíg meg nem adta magát a lemez, vagy én nem adtam meg magam neki. Kölcsönös megegyezés esetén mindketten örömmel barátkoztunk meg egymással, de azért akadt, hogy nagyon vártam a következő hónapot.

A Sonic Highways megint ezt az időszakot juttatta eszembe, mert a lemez bizony nagyon nem adta meg magát elsőre, sőt, másodikra sem. Egy picit minden dala ismerős valahonnan, vagy a Foo Fighters-életműből, vagy máshonnan, de sokadik hallgatás után jössz csak rá, hogy Grohlék már megint belenyúltak a tutiba, még ha az a tuti nem is number one slágerekkel kirakott edényben lötyög.

Azt találták ki, hogy városról városra vándorolnak az USA-ban és rögzítenek ott helyben egy dalt, erről sorozatot is forgatnak az HBO-nak, nem is rosszat. Megtették. Grohl azóta azt nyilatkozta, hogy soha többé nem tesz ilyesmit. Ez nem baj, hiszen a Sonic Highways érezhetően nem annyira egységes lemez, inkább egyfajta főhajtásként fogható fel a klasszikus amerikai rockzene előtt, éppen ezért megidéződnek rajta olyan zenekarok, mint a Lynyrd Skynyrd vagy a Led Zeppelin, és ez tulajdonképpen a legkevésbé sem baj.

Dave Grohl mostanában úgyis rajta van valami furcsa klasszik amcsirock-tripen, és ha valaki, hát ő tényleg hitelesen tud tisztelegni a nagyok előtt, úgy, hogy hasonlóan jó dalokat alkot. Így bár a lemezen igazán kiugró sláger nincs, és minden egy kicsit ismerősnek hat, tulajdonképpen mélypontok sincsenek, és ha az ember rászánja az időt, akkor nagyon hozzá tud nőni az album. Jóra kell hallgatni. Megéri.