Hirtelen felindulásból készítettem egy elég erős, mondhatni már-már gasztro-történelmi fordulópontként értelmezhető chilis babot. Gyakorlatilag a tökéletes minőségű és mennyiségű hozzávalók kerültek bele, már-már gondolkodtam, hogy megkérem a kedves feleségemet, ettől a szent pillanattól szólítson Hestonnak, a saját nevemhez képest mondjuk az sem rosszabb, sőt. Mintegy a művelet lezárásaként – hogy elérjük a maximális ízhatást – némi zsályával próbáltam felturbózni a felturbózhatatlant. Hogy miért? Fogalmam sincs. Nem tudtam, hogyan kell befejezni, és ez akadt a kezembe. Természetesen ettől még az ehetetlennél három fokkal jobb végtermék rottyant össze, de azért érezni lehetett, hogy ha az utolsó mozzanatot kihagyjuk belőle, akkor ez egy olyan főzet is lehetett volna, amelynek megkóstolása után egymásra vállára borul Észak- és Dél-Korea.

Van az egyszeri sorozatkreátor. Elkezdi összerakni a sorozatát a legjobb alapanyagokból, jól összekavarja a hatalmas üstben, és ha valóban nem a lamantinok, vagy a Bűnök és szerelmek szerzői írták a forgatókönyvét, akkor nagyon finom epizódok csúszhatnak le az ember torkán, amíg kóstolgatja a készülő terméket. Csakhogy egy sorozat nincs készen, amíg az ember nem tudja, mi lesz az utolsó mozzanata, az utolsó pár történés, a végső fejezet, ami méltó lezárást ad és remekművé emel.

Mi kellhet hozzá? Egy kis cukor? Az édeset mindenki szereti. Menjenek a szereplők együtt a mennybe, mint a Lost végén, az sem baj, ha a rajongók nagyjából fele azóta is úgy szeretné tökön rúgni Damon Lindelofot, mint a 13-as a House ide vonatkozó epizódjában. Teljesen jogosan, tesszük hozzá.

Adjunk egy Holdról is szabad szemmel látható hepiendet az Entourage-nak? Hát hogyne! Kár, hogy pár rész alatt kell összehozni, majdhogynem teljesen irreális történésekkel, de muszáj lesz, hát megoldjuk Főnök, nem lesz itt probléma. Majd csuklani fog anyám, de hát a sorozatírók anyjai már csak ilyenek. Magas a körükben a csuklás általi elhalálozások száma. De hát mindenki megérdemli a happy endet, akkor is, ha izzadtságszagot áraszt.

És most itt a Fringe befejezése. Öt évadon keresztül gondolkodtunk, hogyan lesz ennek vége. Öt évadon keresztül szurkoltunk, hogy legyen több eszük a szálak elvarrására, mint egy félig hibbant nádi poszátának. De nem volt. Belekerült a cukor és még sok más furcsaság is az üstbe, mert meg kellett mutatni, hogy…

A tovább gomb után szpojlerekkel folytatjuk!

…a család egysége és ereje mindenre képes, főleg ha Olivia és Peter családjáról van szó. Megölték a lányukat? Semmi baj, visszakapják, csak nagyon erősen kell küzdeniük érte. Csak éppen az nem jut a hiperintelligens banda eszébe, hogy ha megölik az összes Megfigyelőt, és ezáltal újraírják az idő vonalát, akkor nem lesz az a Megfigyelő sem (Szeptember), aki megmentheti Petert a biztos tóba fagyástól. Tehát Peter meghal, és sosem születik meg Etta, meg egyébként is, az egész nem történik meg.

A Fringe utolsó szériája amolyan túrós-fahéjas angus steakként értelmezhető, olyan fogalmi zavarban voltak a sorozat írói, amire nagyon régen volt példa a tévétörténelemben. A kontinuitás problémakörével már nem is foglalkoznak, minek is, hátha elég hülye a néző, és nem kér számon logikus történéseket, olyanokat, amelyek könnyedén illeszkednek az előző évadokhoz. Walter például az istennek sem vette fel egyetlen videokazettára a „tervet”, mert miért is tette volna, hiszen halomban állnak a 180 perces Adachi kazik a laborban.

Peter persze nagy veszélyben volt, amikor beültette magának az okosítót, ki kellett venni okvetlen, hiszen pár nap után az agyi változások már visszafordíthatatlanná válnak, de Szeptember esetében mégsem az, ő lazán visszaváltozik emberré, az sem baj, ha pár napnál jóval tovább vakációzott az agyában a furcsa eszköz. Arról pedig már nem is beszélve, hogy ha gyakorlatilag semmi sem történt meg, akkor miért találta magát Peter és Olivia Ettával a réten, márpedig ők sosem találkoztak, Peter ráadásul halott, vagy csak remekül konzerválta a jeges víz.

De hagyjuk is ezt. Próbáljunk csak a szépre emlékezni. Arra az első három évadra, amikor még a válogatott alapanyagokból, szerethető ízekkel, néhány szokatlan fűszerrel készült a kedvenc X-Akták-pótlékunk. Akkor kellett volna abbahagyni, és nem ottfelejteni a gázon, hogy odaégjen. Kár érte.

Tovább:
Zenekarok, előadók, akik biztosan visszatérnek idén
2013 legjobbnak ígérkező tévésorozatai
Quentin Tarantino-interjú