Robert Rodriguez kultfilmjének sorozatverziója elindult. És nem is rossz, de a castingbizottság itt-ott súlyosan rossz döntéseket hozott.

Don Johnson rangerként kiszáll egy autóból a Benny’s World of Liquor előtt. Hát újra hazaértünk, Robert Rodriguez megint ránk szabadította a vámpírokat a semmi közepén, és bár a pilot egyelőre nem sokat mutat a sorozat útjából, azért érezni rajta a régi ízeket. A sárgás szűrők, a mocsok és a fekete zakók, na meg a történések a régiek, de a szereplők sajnos egyszerűen nem jók, legalábbis nem akkor, amikor George Clooneyt és Quentin Tarantinót kellene helyettesíteniük.

A Gecko testvérek újra köztünk, már megint menekülnek egy bankrablás után, főnökük, Carlos azonban magukra hagyja őket, így egy isten háta mögötti településen kötnek ki, ahol mindannyian tudjuk, mi vár rájuk. De egyelőre még nem tiszta, mi vár ránk most. Az biztos, hogy hamarosan kedélyesen beintegetnek itt is a vámpírok, de az első epizódban még nem találkozunk velük, és ki tudja, mikor fogunk. Csak a hangulatot, és tulajdonképpen az első film kezdő perceit festi fel újra Rodriguez, aki rendezőként és forgatókönyvíróként is jelen van a projektben, szóval az 1996-os Alkonyattól pirkadatig óta ez az első igazi kvázi-folytatás, amiben a mester teljes valójában részt vesz.

De nem folytatás ez, hanem inkább reboot, amiben a Geckók továbbra is teljesen őrültek, különösen a hallucinálgató Richie, akinek szerepét viszont valamilyen oknál fogva sikerült a szépfiú Zane Holtzra osztani. Ez a srác nem Richie Gecko. El lehet hinni neki, hogy őrült, de inkább olyan érzése van az embernek, mintha a suli csajkedvence egy kattant papot próbálna előadni valami egyetemi bulin, míg Tarantinóból a perverz őrület áradt minden egyes pillanatban. Az a srác legnagyobb tragédiája, hogy van összehasonlítási alapunk, ha nem lenne, talán engedékenyebbek lennénk. D.J. Cotrona nem rossz Seth Gecko, sokkal jobb választás ő a szerepre, mint sorozatbéli tesója. De hát ez van, most már ezt kapjuk minden héten, akinek ez nem tetszik, az gyorsan ki is száll, pedig lehet, hogy nem kellene.

A pilot a film első tíz percét duzzasztja fel negyvenné, kibontja a történéseket rendesen, add hozzá némi zsarudrámát, és még akkor is működik az egész, ha ezúttal kicsit sterilebbek a képek, mint az eredeti verzióban. Aki látta, mi történik az Alkonyattól pirkadatig elején (és ki ne látta volna), az tudja, mi történik itt, vegyük úgy, hogy ez a majdnem húsz éve ismert történet rendezői változata egy plusz szereplővel, aki nem kapott helyet a régi filmben. A felállás a régi: a Benny’s, egy ranger, egy eladó, két boltban rejtőzködő fegyveres és két pórul járt lány. Plusz egy ranger a kocsiban.

Nem az a baj vele, hogy nem ugyanaz, mint a régi. Tulajdonképpen nincs semmi baj vele. Olyan, mintha a From Dusk Till Dawn tévés változata lenne, és most mondok egy nagyon furcsát: az. Itt-ott véres, itt-ott gusztustalan, hangyányit szexi, magyarul takkra olyan, amilyenre számítottunk a mélyen tisztelt direktor úrtól. Lehet, hogy a továbbiakban is a film jeleneteit fogja Rodriguez bruttósítani, ami nem lesz baj, de a szereplőket elnézve inkább valami másról lesz szó. Az első rész mindenesetre eléggé meggyőző volt, ha tudják tartani ezt a színvonalat, akkor végignézzük, még úgy is, ha tulajdonképpen láttuk már. Azért ugye lesz itt valami csavar, vagy valami más történetszál? Ugye? Az előzetesek szerint igen, de azért eljutunk még a Titty Twisterbe is a biztonság kedvéért.

A sorozat egyébként Robert Rodriguez saját csatornáján, az El Reyen megy, és mivel nincs mivel harcolnia, kaszát nemigen kaphat. Szóval végigmegy majd a tíz rész, és mivel a nézők és a kritikusok is szerették a kezdést, tulajdonképpen akár többévados móka is lehet a From Dusk Till Dawn sorozatverziójából. Meglátjuk, eddig nem rossz. Nemsokára egy elrabolt család is belép a képbe. Csak mondom.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában