Döbbenetes, hányan nézték meg George Clooney sci-fijét a Netflixen
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az éjféli égbolt nekünk nem igazán tetszett, ami egy dolog, egy másik dolog meg, hogy a film valami elképesztő nézettségi számot hozott.

A Clooney által rendezett moziban főszereplőként ő maga próbál kapcsolatba lépni egy űrhajó legénységével, hogy figyelmeztesse őket, nem érdemes visszatérni a Földre, mert tönkrevágtuk.

Az ötlettel alapból nem lett volna baj, de a megvalósításba becsúszott néhány apróbb hiba. Ismételjük, szerintünk, ezért ha neked tetszett, lehetőleg ne vedd személyes támadásnak a kritikánkat!

Kifogások ide vagy oda, a Netflix most egy Twitter-posztban közölte a világgal, hány háztartásban nézték meg a filmet, ami óriási meglepetés, a számolgatás végén ugyanis ez a szám jött ki:


Ehhez pedig úgy igazából nem is érdemes hozzáfűzni semmit, az adat ugyanis magáért beszél. Ezzel Clooney munkája a Netflix egyik legsikeresebb filmje. Úgy értjük, az összes közül.

Ha ránk hallgatsz, inkább ezeknek a számait próbálod feltornázni egy picit:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.