A Good Job! tulajdonképpen egy logikai feladványok közé bújtatott munkahelyi szétverőszimulátor. És még mindig jobb, mint ráborítani a főnökre az asztalt.

Vannak napok, amikor semmi másra nem vágyik az ember, csak hogy kifeszítsen egy erős, de ruganyos kötelet, belehúzza fénymásológépet, és átlője az egyik iroda ablakán. Nyilvánvalóan ezzel a vágyaddal kapcsolatban felmerülnek fizikai és erkölcsi aggályok is, de itt van Nintendo Switch-re a Good Job!, amivel megoldhatsz ilyen jellegű problémákat.

Persze a játék lényege nem feltétlenül a melóhely teljes szétverése, de nem fogod tudni megállni, hogy ne törd ripityára a különféle irodákat és gyárrészlegeket. A játék baromi ügyes koncepcióra épül: adott egy hatalmas épület, ahová egy cég fészkelte be magát. Az épület szintjein a cég különféle részlegei találhatóak, nekünk pedig fel kell küzdenünk magunkat a nulláról a tetőig azzal, hogy a szintek feladatait teljesítjük. Ezek mind egy szálig ügyességi-logikai feladványok, amelyeket úgy kellene valahogy összehozni, hogy minél kevesebb kárt okozz a szinten.

De ez nem fog menni. Szinte minden összetörik, feldől, elázik, így viszont elég nehéz összehozni egy jó minősítést a pálya végén. Igen ám, de mi van, ha rohadtul nem akarsz jó minősítést, csak teljesíteni a feladatokat? Akkor van az, hogy a játék igazán jóvá válik.

A Good Job! fizikája nyilván erősen túloz, de tényleg meglehet tenni, hogy egy vezetéket a konnektorba bedugva parittyaként használod a fénymásolót, így pedig kiverheted a falat, ha nincs kedved körülményesen megoldani, hogy áram alá helyezhess, és kinyithass végre egy fotocellás ajtót. Meg kell tenned, hogy elrángatod a lusta kollégát a székével együtt, hogy bemenjen egy meetingre. A feladatok tényleg nagyon sokrétűek.

És ez a Good Job! egyik nagy erénye és hátránya is egyben. A feladatok nagyon különbözőek és nem mindig jól kitaláltak. Akadnak köztük nagyon szórakoztatóak, de rettentően idegesítőek is, az például örökre törést okozott a lelkemben, amikor egy körbe-körbe csordogáló mesterséges folyóból kellet kihalászni labdákat, de úgy, hogy igazából a játék fizikája nem könnyíti ezt meg.

A Good Job!-ban mi leszünk a cég segítője és átka is. Mert tulajdonképpen fontos feladatokat oldunk meg, elvileg segítünk mindenkinek, de közben úgy lenullázzuk a munkahelyünket, mintha atombomba csapott volna bele. Szintenként három pályát tehetünk tönkre, ekkor megnyílik még egy, ami tulajdonképpen engedélyt ad a következő szintre lépésre. Nem megy benne minden gördülékenyen, de talán pont ezért is bontanál minden egyes győzelemnél pezsgőt, és bár néha legszívesebben te magad is odamennél rendet tenni a játék karakterei között egy fénymásolóval vagy egy elszabadult takarítógéppel, mindig kíváncsi vagy, mi lesz a következő szinten.

A Good Job! egy aranyos ügyességi-logikai játék, aminek van stílusa, és jól le lehet vezetni vele a feszültséget, de sajnos okozza is a feszkót rendesen. A Nagy Otthonülés 2020 alá ideális.

A player szerint

  • Stílusos és szórakoztató
  • Néha rendesen megtépázza az ember idegeit
  • De akkor sem tudod letenni
Player-méter
7
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában